Teve szépségverseny a sivatagban

Már ott vannak a tevekereskedők a szaúd-arábiai sivatagban, hogy megkössék az idei üzleteiket, és közben elindítsák a kedvenceiket azon a szépségversenyen, amelyet az Abdulaziz Király díjért írtak ki. A vetélkedés maratoni: 40 napig tart.

A Saudi Gazette szerint riálmilliók cserélnek gazdát ez idő alatt. Meg persze sok-sok teve. A már két hete folyó vásárban több hatalmas üzlet köttetett eddig is. A gazdák tanácsokat kapnak arra nézve is, hogyan bánhatnának még jobban az állataikkal, és persze ott nyomulnak a tevetakarmányozók is, hogy rábeszéljék őket a saját termékeikre. Ha valaki egy tevetelivérre vágyik, ott a helye.

A tulajdonosok terepjárókkal vagy helikopterekkel érkeztek, meg nagy teherautókkal, amelyekre hatalmas víztartályokat erősítettek. A tevéket is lapos platójú teherautók szállítják. Rengeteg hófehér sátrat vertek le a homokban, jól mutatnak közöttük a legértékesebbnek tartott fekete szaúdi tevék. Amikor a zsüri előtt felvonultatják az állatokat, aranyba, ezüstbe, bíborba öltöztetik őket. Az ítészek rengeteg dolgot néznek: attól kezdve, hogy egyenesek-e a fülek, az ajkak megfelelő csüngésén keresztül egészen az első és a hátsó tevelábak közötti távolságig.  

camel-body-art-festival-3

Persze a turisták sem hagyják ki az eseményt. Az idén amerikai, francia, új-zélandi és persze japán kiváncsiskodókról számolt be a sajtó. A szépségverseny most a 14. fordulónál jár, napról napra szűkül a mezőny. Amely egyébként azért sem volt kicsi, mert a fesztiválra nem csak Szaúd-Arábiából, hanem az egész térségből érkeznek a tevekereskedők és az indulók. Az esemény nem egyedülálló: a héten az Emirátusokban is megkoronázzák a legszebb tevét. A díj több mint 1 millió dollár.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez