Véget ért az iráni urándúsítás

A mai napon Teherán leállította a 20 százalékosra történő urándúsítást, s ezzel betartotta a tavaly kötött genfi megállapodás egyik legfőbb pontját. A perzsa országban éppen a NAÜ (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) tart ellenőrzést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország alkotta csoport, valamint Irán múlt év novemberében kötötte azt az átmeneti megállapodást, amelynek alapján Irán fél évre leállítja nukleáris programját, cserébe pedig a Nyugat enyhít a perzsa országot sújtó nemzetközi gazdasági szankciókon.

Szombaton Teheránba érkezett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) delegációja a megállapodás betartásának ellenőrzésére.

A NAÜ pénteken öt és fél millió eurós (1,65 milliárd forintos) soron kívüli hozzájárulást kért a tagállamoktól, hogy ellenőrizni tudja a Teherán atomprogramjáról szóló genfi megállapodásban foglaltak teljesítését.

Az iráni atomenergia ügyi szervezet szóvivője, Behrúz Kamalvandi közölte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei hétfőn hozzáláttak a megállapodás helyszíni ellenőrzéséhez. Kamalvandi szerint a NAÜ szakértői már meg is kezdték munkájukat a Natanzban és Fordóban található nukleáris létesítményekben, valamint a nehézvizes technológiával működő araki atomreaktorban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez