Irán egyre népszerűbb az arab turisták körében

Az Irán elleni szankciók feloldása nemcsak az iráni gazdaságnak tett jót, hanem a turizmusnak is. A perzsa állam számos kulturális örökséggel, kiépített strandokkal és gyönyörű hegyekkel rendelkezik. Teherán elsősorban a Perzsa-öbölből érkező arab turistákat várja.

A 2013 júniusában megválasztott Hasszán Rohani a beiktatását követő napokban már rögvest hozzálátott az iráni turizmus és vendéglátóipar fejlesztésének, igyekezett csábítóbbá tenni az országát a külföldi turisták előtt. Először is az iráni hatóságok sokkal egyszerűbbé tették a turistavízum megszerzését.

Ezt Teherán kiterjesztette a GCC (Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács) tagjaira is: “Az elmúlt 10 hónapban 1,2 millió Öböl-menti turista érkezett Iránba. Ez 50%-os emelkedést jelent 2012-höz képest.” – mondta Manouchehr Jahanian, az iráni kulturális örökség hivatalának elnöke.

Teherán és Abu Dhabi között egyre javuló kapcsolatok miatt elsősorban az Egyesült Arab Emírségek területéről érkezik a legtöbb látogató. Az emírségi székhelyű Rotana nemzetközi szállodalánc decemberben bejelentette, hogy Iránban már több hotelt is már építenek,amelyek előreláthatólag 2015-re készülnek el.

Ilyenre a perzsa államban 1979 óta nem volt példa ,mivel az iszlám forradalom után az iráni vezetés minden külföldi szállodalánccal felbontotta a szerződést és kiutasította őket az országból. Továbbá a három legnagyobb emírségi légitársaságnak (Emirates, Etihad and Air Arabia) már van járata Teheránba.

“Azelőtt havonként csupán 2-3 emírségi turista utazott Iránban. Rohani megválasztása óta minden hónapban 40-50 fős csoportok foglalnak náluk szállást és különböző célú utakat szervezünk nekik a perzsa államba.” – jelentette ki Amin Riyasati az egyik emírségi utazási iroda igazgatója, majd hozzátette: “Jelentősen megnövelte az ország népszerűségét, hogy Világörökség részének számító Perszepoliszt ókori központ, akárcsak a történelmi Iszfahan városa immáron nincs elzárva a külföldi látogatók előtt. Ezenfelül nem egy család síelni indult a Teherán feletti Elburz-hegyekbe, vagy fürödni a strandok valamelyikére.”

Az iráni turisztikai minisztérium szerint a végcél, hogy idén legalább 10 millió külföldi turista látogasson el az országba a tavalyi 4 millió helyett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez