Ma a káosz volt az úr Kairóban

Kairóban ma tombolt az erőszak: eddig négy robbantásos merényletet hajtottak végre és súlyos  összecsapások törtek ki az egyiptomi hatóságok és a betiltott Muszlim Testvériség hívei között. Egyiptomban holnap lesz a három éves évfordulója Hoszni Mubarak bukásának, így akár szombaton még jobban eldurvulhat a helyzet.

Ma hajnalban támadás érte az egyiptomi országos rendőrparancsnokságot. A merényletben eddig négyen vesztették életüket, és legalább ötvenen megsebesültek. Az egyiptomi lapok szerint, a rendőrség épülete súlyosan megrongálódott.

Nem sokkal később egy metróállomás közelében dobtak kézigránátot rendőrautókra a belváros Dokki negyedében. Ott egy ember vesztette életét, és 15 megsebesült.A harmadik merényletben egy kisebb erejű, házilagos készítésű pokolgép robbant fel egy rendőrőrs mellett a főváros délnyugati részén, a gízai piramisoktól körülbelül négy kilométerre.

A központ előtt mély krátert ütött az autóba rejtett pokolgép robbanása. A detonáció után lőfegyverropogás hallatszott a környéken. Az állami tévé által idézett szemtanúk szerint az épületre lőttek fegyveresek. A robbanás helyi idő szerint reggel fél hétkor történt, jóval a hivatali idő kezdete előtt, és az utcán is sokkal kisebb volt a forgalom, mint egy-két órával később szokott lenni.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. A merényletet egy nappal a Hoszni Mubarak elnök autokratikus rendszerét megdöntő 2011-es felkelés kezdetének évfordulója előtt követték el. Ugyanakkor ez alkalomból az iszlamisták is tüntetni kezdtek Kairóban. Súlyops összecsapások törtek ki Kairóban a Muzulmán Testvériség hívei és a rendőrség között pénteken, néhány órával azután, hogy robbantásos merényletek sorozatát követték el az egyiptomi rendőrség ellen.

Az összecsapások a gízai piramisok felé vezető úton robbantak ki, ahol nagyjából kétezer iszlamista tüntető gyűlt össze. A demonstrálók gumiabroncsokat égettek, valamint Molotov-koktélokat hajítottak a kivezényelt rohamrendőrök felé, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.

Az újabb, pénteki merényletsorozatok miatt a még Egyiptomban tartózkodó turistáknak megtiltották, hogy elhagyják a szállásukat. Bár a lázadások miatt Egyiptom már utazási tiltólistára került, máig akadnak vakmerő külföldi nyaralók, akik nem zavartatják magukat a fegyverropogás miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez