Titokban diplomáznak a börtönökben a rabok

2011-ig legálisan csinálták, de akkor megtiltották nekik, és azóta fű alatt tanulnak. Azt mondják: vagy elfoglalják magukat valami értelmes dologgal, vagy elvesztik az eszüket. Inkább az első opciót választják. Az Izraelben fogva tartott körülbelül 5 ezer palesztin közül több százan egyetemisták. Ott, a rácsok mögött.

Dzsamal Abu Muhszin elsőéves egyetemi hallgató volt, amikor elítélték, mégpedig életfogytig. Leszúrt egy idős izraelit, még 23 évvel ezelőtt. Azt mondja, bosszúból, amiért izraeli katonák lelőttek öt kődobáló palesztin fiatalt. Most került szabadlábra annak az amerikaiak által tető alá hozott egyezségnek a révén, amely lehetővé tette a béketárgyalások újraindítását. Hazatért Ciszjordániába, és 42 évesen karriert kezd építeni. Ehhez több egyetemi diplomája is van, mindet a börtönben szerezte. Miután a palesztin társadalom hősökként fogadja az izraeli börtönökből szabadulókat, aligha okoz majd gondot neki az elhelyezkedés.

Abu Muhszin 42 évesen kezd karriert építeni. Fotó: AP

Több százan vannak így. Izrael évtizedekig támogatta a képzési programot. Még az 1990-es évek elején kezdte, egy kéthetes börtönsztrájk után. Izraeli egyetemek vettek részt benne: az állam így ellenőrizni is tudta, hogy mit tanulnak a foglyok. Csak héber nyelven képezhették magukat, és el voltak zárva olyan veszélyes tárgyaktól, mint a fizika, a kémia vagy a politikai nacionalizmus.

Amikor kikerültek a börtönökből, befolyásos szerepeket kaptak a palesztin politikában. Ez jó volt, mert nem csak a nyelvet bírták, hanem az izraeli társadalomról is sokat tudtak, és ez hasznosnak bizonyult a béketárgyalásokon – mondja az amerikai AP-nek Orit Adato, aki 2000-től 2003-ig vezette az izraeli büntetésvégrehajtást.

Ennek ellenére sokan nem örültek a lehetőségnek. Az Almagor, az izraeli-palesztin konfliktusban megölt izraeliek hozzátartozóinak szervezete kifejezetten ellenezte: vezetője szerint alapelv, hogy ha azok, akiket meggyilkoltak, már soha nem tanulhatnak, akkor a gyilkosaiknak sem szabad. 2011-ben aztán le is állították a lehetőséget, szankcióként az izraeli tizedes, Gilad Salit elrablása és fogvatartása miatt. Salitot azóta elengedték, de a tilalom még érvényben van. Válaszul titokban szervezik gázai és ciszjordániai egyetemek támogatásával a kurzusokat az izraeli börtönökben a palesztin rabok.

barg

Vezér, terrorista, tanár: Maruán Bargauti. Fotó: Gil Yohanan 

Maruán Bargauti felkelővezér, a legismertebb politikai fogoly az egyik tanár: mesterkurzusokat vezet Izraelről. Egyiptomban szerzett olyan diplomát, amely képesíti az egyetemi oktatásra. Ötszörös életfogytiglani büntetését tölti, 12 éve ítélték el részvételért négy izraeli katona és egy görög szerzetes meggyilkolásában. Az imént említett Abu Muhszin is az ő tanítványa volt. Először történelmet tanult, aztán nyelveket, íráskurzuson is részt vett, majd gazdaságtannal foglalkozott. Még a jeruzsálemi Héber Egyetem adott neki alapdiplomát politikai tudományokból, de a mesterfokozatról szóló oklevelet már a palesztin Al Kudsz Egyetem állította ki neki.

Azt mondja, a tárgyi tudáson túl mást is megtanult a börtönben. Például azt, hogy a konfliktusokat nem csak fegyverekkel lehet megoldani. “Évtizedek óta harcolunk, most más megoldást kell keresnünk, hogy felszabadítsuk a földünket. Az ENSZ létrehozta Izraelt, és létre kell hoznia Palesztínát is. Gandhi kipróbált valamit Indiában, Mandela pedig Dél-Afrikában. Nekünk is meg kell próbálnunk ugyanezt” – mondja az amerikai hírügynökségnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez