Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – Veszélyben az iráni atommegállapodás?

Hatalmas diplomáciai sikerként könyvelte el az amerikai és az iráni diplomácia a novemberi genfi megállapodást, amely a perzsa állam atomprogramjáról szólt. Az Egyesült Államok feloldotta a zárolt iráni bankszámlák egy részét. Ugyanakkor Teherán aggódik egy tegnapi amerikai nyilatkozat miatt: Washington szerint maradnak a szankciók, s ezzel komoly veszélybe kerülhet az egész genfi megállapodást. 

Az Egyesült Államok által zárolt, összesen 4,2 milliárd dolláros iráni vagyon elsőként felszabadítandó 550 millió dolláros részét átutalták egy svájci bankszámlára, a nagyhatalmakkal történt megállapodásnak megfelelően.

Teherán január közepén leállította a 20 százalékosra való urándúsítást. Ennek nyomán az iszlám köztársaság több milliárd dollár bevételhez juthat, és Teherán külföldön tárolt, 100 milliárd dollárra becsült devizavagyonának egy töredékét, 4,2 milliárd dollárt is felszabadítanának. Becslések szerint Irán így összesen 7 milliárd dollár bevételhez juthat.Az első részlet után Irán március 1-jén 450 millió dollárt kap, 7-én 550 milliót, április 10-én szintén 550 milliót, 15-én 450 milliót, május 14-én 550 milliót, június 17-én 550 milliót, és július 20-án 550 milliót.

Ugyanakkor továbbra is érvényben maradnak az Irán elleni amerikai szankciók – közölte az amerikai külügyminiszter.

John Kerry a tanácskozás szünetében folytatott megbeszélést Mohammed Dzsavád Zaríffal – az iráni külügyminiszterrel – az atomprogramról. Hangsúlyozta, a végleges megállapodáshoz elengedhetetlen, hogy Irán betartsa a tavalyi előzetes egyezség előírásait, és leszögezte, hogy Washington nem változtat a perzsa állam elleni szankciókon – közölte az amerikai külügyminisztérium egy tisztségviselője. 

Ez nagyon feszült légkört teremt az iráni-nyugati tárgyalások köré. Az iráni külügyminiszter kifejezte aggodalmát: ” Én csak azt ígérhetem, hogy végigcsináljuk az egészet, Teherán végrehajtja a novemberi, genfi megállapodásban vállaltakat.  Ha kudarcot vallanának a tárgyalások az katasztrófa lenne mindenki számára.”  

A végleges megállapodást célzó tárgyalás február 18-án kezdődik Bécsben.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez