Ultraortodox zsidók dobáltak köveket az izraeli rendőrökre

Izrael-szerte több ezer ultraortodox zsidó csapott össze ma a rendőrökkel. Az nem tetszik nekik, hogy a kormány azt tervezi: az ő fiataljaiknak is kötelezővé teszi a katonai szolgálatot.

Körülbelül 3 ezer ultraortodox tüntető zárta el ma Jeruzsálem, Tel Aviv és több más izraeli város útjait. A rendőrök vízágyukkal próbálták szétoszlatni őket, mire nekiálltak táncolni a vízsugárban – jelentette az AFP hírügynöség fotósa. Plakátokat tartottak a magasba, az állt rajtuk, hogy “Állítsátok meg az ultraortodox törvénytervezetet!” és “Csak Izraelben bűnügyi szabálysértés a Biblia tanulmányozása”.

A tüntetők kövekkel támadtak a rendőrökre, akik gumibotokkal vágtak vissza. Senki sem sérült meg, legalábbis a jelentések szerint, viszont 30 embert őrizetbe vettek a közrend megsértéséért.

Tegnap a legfelsőbb bíróság megtiltotta az államnak, hogy pénzeket utaljon át azoknak a vallási iskoláknak, amelyek diákjai kibújnak a katonai kötelezettség alól. Ez évtizedekig a kiváltságuk volt, de most a jogegyenlőségre hivatkozva sokan követelik az eltörlését. Mert úgy vélik: az ultraortodox iskolák hallgatói kihúzzák magukat a védelmi közteherviselés alól, miközben az állami költségvetés támogatja őket. Izraelnek március végéig kell döntenie arról, hogy mi legyen. De a kormány már tavaly lépéseket tett arra, hogy eltörölje az eddigi gyakorlatot.

A katonai szolgálat egyébként kötelező Izraelben: a fiúknak 3, a lányoknak 2 évet kell lehúzniuk a hadseregben. Izrael 8 millió lakosának körülbelül a tizede ultraortodox zsidó.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez