Simon Peresz bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

Simon Peresz, a kilencven éves izraeli államfő, tegnap tovább halmozta a titulusait: Guinness-rekorder lett. Azzal került be a rekordok könyvébe, hogy a legtöbb embernek tartott online kurzust.

Simon Peresz volt miniszterelnök, védelmi miniszter, pénzügyminiszter, külügyminiszter és 1994 óta pedig Nobel-béke díjas politikus. Tegnap ismét egy újabb címet szerzett: Guinness-rekorder lett. 215 gimnáziumban tartott online “órát” a diákoknak állampolgársági ismeretekből. A kurzust a Cisco Video Technologies Israel Kft és az Amal iskolahálózat együttműködése tette lehetővé. 

Marco Frigatti, a Guinness-rekordok képviselője közölte: a csütörtöki előadáson mintegy 9 ezer diák vett részt országszerte, az izraeli államfő a facebookon keresztül tartotta az “órát. Frigatti szerint azért tetszett nekik az új rekordkategória, mert “kombinálja az állampolgári ismereteket, a technológiát és egy tanárt, aki látta az országot a kezdetektől egészen napjainkig”.

Peresz az izraeli diákok kötelességeiről beszélt. Továbbá arról kitért arra, hogy Izrael kis ország, de az egyik legjobb oktatási rendszerrel rendelkezik a világon, annak ellenére, hogy a diákoknak állandóan versenyezniük kell a sokkal nagyobb és népesebb országgal. Peresz előrehaladott kora ellenére sűrű napirendje, tartja a lépést a legújabb technológiával, használja a közösségi médiát és támogatja a high-tech iparágakat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez