Szigetet ajándékozna Izraelnek Mikronézia

Szigetet ajándékozna Mikronézia az izraeli elnöknek – legalábbis ezt az ajánlatot tette az Israel Today internetes újság szerint az óceániai szigetcsoport új izraeli nagykövete Simon Peresz államfőnek, amikor a napokban átadta megbízó levelét.

A nagykövet a protokolláris eseményen többször is felrúgta a szokásos menetrendet. Egyrészt eltért az ilyenkor hagyományosnak számító – “Megtiszteltetés számomra, hogy átadhatom megbízó levelemet Önnek” – szövegtől, és ehelyett már a bevezetőben méltatta Peresz és Izrael érdemeit.

Protokollt szegett azzal is, hogy mindezt anyanyelvén mondta el. Asterio R. Takesy arról beszélt, hogy kis országot képvisel, amely ugyanakkor Izrael nagy barátja. Emlékeztetett arra is, hogy Mikronézia fenntartás nélkül támogatta Izraelt a különböző nemzetközi fórumokon, és a jövőben is ezt kívánja tenni.

Az izraeli újság szerint az igazi csattanó azonban ezután következett. A nagykövet Simon Peresznek ajándékként felajánlotta ugyanis Mikronézia 667 apró szigetének egyikét. A Csendes-óceán nyugati részén fekvő Mikronéziának mindössze négy helyen van nagykövete: az Egyesült Államokban, az ENSZ-ben, Tokióban és Pápua-Új-Guineában. Takesy – mint a tudósításból kitűnt – egyfajta diplomáciai “jolly joker” lehet, országát főállásban az Egyesült Államokban képviseli ugyanis, de felelős Izraelért és Európáért is. Arról nincs hír, elfogadta-e az ajándékot Izrael.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez