Áder János meghívta a török kollégáját

Ismét egy újabb szintre emelkedtek a magyar-török kapcsolatok: Áder János köztársasági elnök meghívta Abdullah Gül török államfőt, aki vasárnaptól egészen keddig hivatalos látogatást tesz majd Magyarországon. Vajon mi jöhet még a magyarok vízummentesség után? 

A hivatalos program azzal kezdődik, hogy hétfőn a török köztársasági elnök – akit a látogatásra felesége, Hayrünnisa Gül is elkísér – megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a fővárosi Hősök terén. Ezután katonai tiszteletadással fogadják az elnöki párt a Szent György téren. Délelőtt Áder János és Abdullah Gül a Sándor-palotában tárgyal, majd sajtótájékoztatót tart. Többek közt szóba kerül a m

A Török Köztársaság elnöke ezután Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével folytat megbeszélést a Parlament Delegációs termében, majd részt vesz a budai Várban, a Hilton Hotel Budapestben megrendezendő üzleti fórumon. A látogatás kedden az első világháború török mártírjai emlékhelyének megkoszorúzásával folytatódik az Új köztemetőben, majd Abdullah Gül megtekinti Gül Baba türbéjét.

Magyarország és Törökország rendkívül élénkké vált a diplomáciai kapcsolat: 2013 februárjában járt Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, aki azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, és ehhez jó alap, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés. Múlt szeptemberben Budapesten megnyílt a Yunus Emre Török Kulturális Központ. Ömer Celik, Törökország kulturális és idegenforgalmi minisztere az intézet megnyitóján azt mondta, hogy a központ a magyar-török barátságot jelképezi.

2013 decemberében Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ankarában tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel. A látogatás során megnyitották Isztambulban a Magyar Házat, de a sajtóban a török miniszterelnök kijelentése nagy visszhangot váltott ki, miszerint Törökország megszünteti a magyar állampolgárok vízumkötelezettségét, s minden jel szerint ettől a héttől kezdve ez már valósággá válik. 

Törökországba irányuló magyar tőkebefektetések állománya 95,3 millió euró volt 2012-ben. Törökországban jelenleg 48 magyar vállalat működik. 2013 első 11 hónapjában mind a Törökországba irányuló magyar kivitel, mind az onnan származó behozatal tekintetében lendületes bővülés figyelhető meg, a magyar export 21 százalékkal, míg az import 46 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Turisztikai adatok szerint majdnem 90 ezer magyar látogatott Törökországba 2013 januárjától októberig tartó időszakban.

A kép 2013 februárjában készült, amikor Erdogan Budapestre látogatott és pont Áder Jánossal beszélget. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez