Napról napra szigorúbbak a nőkkel Szaúd-Arábiában

A jelek szerint napról napra és fokról fokra nehezebb nőnek lenni a konzervatív sivatagi királyságban. Amely egyébként a világon egyedül tiltja a nőknek az autóvezetést. Most már több tartományban egymás között sem lehetnek fátyol nélkül a nők, legalábbis az iskolákban. Ráadásul az egyik vezető pap szerint orvoshoz sem mehetnek férfi kísérő nélkül. Sőt: ha dolgoznak, akkor a férfiak igényt tartanak a fizetésükre. És ezek csak az elmúlt 10 nap hírei.

Lányiskolák kendőben

Több tartományban is úgy rendelkeztek a hatóságok, hogy sem a tanárnők, sem pedig a látogatók nem tehetik be ezentúl a lábukat a lányiskolákba anélkül, hogy elfednék a hajukat. Körlevelet küldtek az intézményekbe. Arra kérik az őröket, hogy vigyázzanak jobban az iszlám szabályainak betartására, őrködjenek az erkölcsökre és előzzenek meg mindent, ami veszélyeztetheti az oktatás tekintélyét.

Aztán részletesen ki is fejtik, hogy mit kell érteni ezalatt. Így például a tanárnők és a diáklányok nem hagyhatják el az iskolát a tanítás vége előtt, hacsak nincs irásos engedélyük erre az igazgatótól. Azoknak a sofőröknek (ezek ugye csak férfiak lehetnek), akik iskolába viszik a lányokat, fel kell mutatniuk a személyigazolványukat a bejáratnál. Férfiak nem léphetnek be az iskola területére. Pontosabban csak rendkívüli körülmények esetén tehetik ezt, ha biztosított, hogy semmilyen formában nem találkoznak ott a másik nem képviselőivel – idéz a körlevélből a Saudi Gazette.

2002-ben egyébként Mekkában iskolatűzből menekülő kislányok előtt állták el a vallásrendőrség tagjai az utat. Azért, mert azok kendő, hosszú köpeny és férfi kísérő nélkül rohantak volna az utcára. Az éberség akkor 15 gyerek életébe került.

Orvoshoz csak férfi kísérővel

Egy vezető szaúdi pap is az erkölcsök hanyatlásának akar gátat szabni. Azt mondja, egyre lazábban veszik a nők azt, amit szerinte tilt az iszlám, vagyis hogy nem mehetnek férfi kísérő nélkül orvoshoz – írja egy másik lap, az Al Hayat.

1683742810

Szerinte az is megengedhetetlen, hogy egy nő bármilyen testrészét felfedje férfiorvos előtt. Ha csak nem vészhelyzetről van szó. Ezt a kitételt vélhetően azért tette hozzá, mert nemrégiben nagy vihart kavart Szaúd-Arábiában annak a diáklánynak az esete, aki azért halt meg, mert nem engedték be az egyetem területére a férfi mentősöket.

A szóban forgó pap egyébként a királyság legfelsőbb vallási testületének a tagja. Amit mond, az nem pusztába kiáltott szó. A vallási rendőrség az ország keleti részén állítólag már el is küldte a magánklinikákra férfikísérő nélkül érkező nőbetegeket. Sőt egy helyen végigjárták az épületet, és akik már bent voltak, azoknak nem engedték meg, hogy az orvosukkal találkozzanak.

Pénzt követelnek a férjek és a rokonok

Minden hónap végén sok dolgozó szaúdi nőnek veszekednie kell a férjével vagy a testvéreivel és a szüleivel amiatt, hogy mi legyen a fizetésével. A család férfitagjai ugyanis igényt tartanak a pénzre. A gyám és kísérő jogán. Nemegyszer bíróságon végződnek ezek a viták, néha meg válással. Erről megint a Saudi Gazette számol be. Amelynek a főszerkesztője egyébként néhány napja már egy nő.

Vannak nők, akik megosztják a pénzt az apjuk és a férjük között, de akadnak olyanok is, akik a papának adják, miközben ők napi gondokkal küzdenek otthon – derül ki a lap által megkérdezett nők elbeszéléséből. A jogászok mindazonáltal azt mondják: a szaúdi törvények szerint a férfi kötelessége eltartani a családot, még akkor is, ha a nő munkát vállal. Ha egy nőnek van pénze, akár örökölte azt, akár megdolgozott érte, az az ő tulajdona. Senkinek sincs joga hozzá semmilyen jogcímen.

szaudferj

Régebben egy szaúdi férfi elképzelhetetlennek tartotta, hogy hozzányúljon a felesége pénzéhez – mondja egy szociológus. A saját férfiúi tekintélyének ártott volna vele. Ma viszont sokan direkt jól kereső nőket vesznek feleségül, hogy könnyebbé tegyék a saját életüket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez