Az iráni elnök Ománban

Hasszán Rohani elnök ma Ománba repült, ahol hivatalos látogatást tesz és megbeszéléseket folytatt a helyi vezetéssel. Az iráni elnöknek ez az első hivatalos útja egy Öböl-menti államba, ahol magával az ománi szultánnal is fog találkozni. Vajon ez egy teljesen új fejezetet jelent Teherán és a Perzsa-öböl menti monarchiák kapcsolatában?

A maszkati reptéren Mahmoud al-Szaid ománi miniszerelnök várta Hasszán Rohani és az iráni delegáció különgépét. Teherán szerint az iráni elnök azért repült az országba, hogy megvitassa a bilaterális kapcsolatok megerősödésének lehetőségét, valamint a régió biztonságát és stabilitását. Többek közt szó lesz egy ambiciózus terv végrehajtásáról: egy közös iráni-ománi hidat létesítenének a Hormuzi-szoros felett, amely jelképesen is összekötné a perzsa államot az Öböllel.

Hasszán Rohani ma találkozik Kábúsz bin Szaid al-Szaid ománi szultánnal, mégpedig annak rezidenciájában. Ezenkívül ma még leül beszélgetni Ahmad al-Khalil klerikussal, aki Omán vallási vezetője, az ománi külügyminiszterrel és számos üzletemberrel tárgyal. Rohani éltette és dicsérte a Omán és Irán között lévő jó viszonyt. Továbbá köszönetet mondott a Perzsa-öböl menti monarchiának, hogy lehetőséget biztosított a titkos amerikai-iráni tárgyalásokra, amelyek még a tavaly novemberi genfi találkozó előtt zajlottak.

Omán egyszerre ápol jó kapcsolatokat a Nyugattal és Iránnal. 2007-ben Roháni elődje, Mahmúd Ahmadinezsád, is az országba látogatott. Az Egyesült Államok leginkább az ománi kőolaj-kitermelésébe fektet bele, miközben a perzsa állam biztonságpolitikai okok miatt tartja fontosnak a szultánsággal fenntartott jó viszonyt. Teherán abban bízik, hogy javulni fog a kapcsolata Jemennel és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamaival és végre talán enyhülés állhat be a szaúdi-iráni hidegháborúban. Azonban sem Szaúd-Arábia, sem a többi monarchia és sem a Nyugat nem nézi jó szemmel Irán növekvő befolyását a térségben, s többször bírálták Maszkatot a Teheránnal fenntartott rendkívül jó kapcsolatok és az iráni elnök hivatalos látogatása miatt. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez