16 ezer embert börtönöztek be Egyiptomban nyár óta

Mintegy 16 ezer embert börtönöztek be Egyiptomban tavaly nyár óta. Ebből háromezren a tavaly július 3-án megbuktatott Mohamed Murszi iszlamista elnököt támogató szervezet, a Muzulmán Testvériség középszintű, illetve magas rangú vezetői közé tartoznak.

 Mintegy 16 ezer embert börtönöztek be Egyiptomban a kormány “terroristák” ellen viselt hadjáratában tavaly nyár óta – közölték hétfőn biztonsági tisztségviselők.

Emberjogi aktivisták szerint ugyanakkor egyre több a foglyokkal szembeni rendszeres erőszakról szóló hír is, továbbá azok a panaszok, amelyek szerint a rabok tucatszámra zsúfolódnak a szűk cellákban.

A nem hivatalos számokat – amelyek nagyjából megegyeznek a nemzetköz emberjogi szervezetek által végzett számításokkal – két belügyminisztériumi és két katonai tisztségviselő hozta az AP amerikai hírügynökség tudomására. A 16 ezer fogolyból háromezer a tavaly július 3-án megbuktatott Mohamed Murszi iszlamista elnököt támogató szervezet, a Muzulmán Testvériség középszintű, illetve magas rangú vezetői közé tartoznak.

Több száz nő és kiskorú is van a rabok között a nevük elhallgatását kérő források szerint. Az al-Dzsazíra katari hírtévé egyik vasárnapi riportjában több tucat kiskorú volt látható, amint egy alexandriai börtönből áthelyezik őket egy kairói fegyintézetbe. A fogolyáradat túlnő az igazságszolgáltatás, a börtönök és fegyenctelepek kapacitásán, ezért a hatóságok az embereket erre a célra teljesen alkalmatlan rendőrőrsökön és rendőrségi gyakorlótáborokban létrehozott létesítményekben tartják őrizetben – hónapokon keresztül, vádemelés nélkül.

Számtalan beszámoló került napvilágra arról, hogy a biztonsági alkalmazottak brutálisan bánnak a rabokkal. A belügyminisztérium emberjogi felelőse, Abu Bakr Abdel-Karím dandártábornok az al-Vatan című napilapnak a múlt hónapban adott interjújában elmondta, hogy míg egy-egy alkalommal a rendőrök esetleg “durvábban” reagálnak, eddig egy bizonyíték sem született az általános rossz bánásmódra. Továbbá Hisám Barakát főügyész februárban kijelentette, hogy Egyiptomban nincsenek politikai foglyok.

Háled Szajjednek, a 2011-ben kirobbant forradalom ismert (világi) alakjának beszámolója két hónapig tartó fogságáról megfelel az emberjogi aktivisták fent említett állításainak. Szajjed elmondta, hogy amikor vagy tizennégy emberrel együtt Kairóban őrizetbe vették, először is órákon át kellett bekötött szemmel állniuk, miközben a biztonságiak botokkal verték őket. Az aktivista szerint egyeseket elektrosokkal kínoztak.

Mielőtt a fővárostól északra fekvő hírhedt Abu Zaabal börtönbe szállították volna, Szajjed állítása szerint tizenötödmagával egy hét négyzetméteres cellában töltött tíz napot. A börtönbe érkezvén a raboknak át kellett esniük azon a szertartáson, amelyet a köznyelv Egyiptomban csak “fogadásként” emleget. Kilencven perc várakozás után a rabszállító teherautóból kiszállóknak az őrök botokkal estek nekik. A következő tizenhat napot Szajjed harminc rabtársával töltötte egy cellában, ágyak híján csupán egy lepedővel védekezve a betonpadló nyirkos hidege ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez