Veszélyben Izrael és Jordánia különbékéje?

Nem akarnak lecsillapodni a jordániai bíró halála által gerjesztett feszültség hullámai Izrael és Jordánia között. Az izraeli vezetés még mindig az incidens körülményeit vizsgálja, de Jordánia lakossága követeli az izraeli-jordániai különbéke felmondását. Ennek a valószínűségét jelentősen megnöveli az al-Aksza mecset lezárása is, amit az amúgy sokkal Izrael-barátibb ammáni vezetés szintén kemény bírált. 

Március elején a palesztin származású Raed Zueterrel a Ciszjordánia és Jordánia között fekvő Allenby határátkelőnél izraeli határőrök végeztek azután, hogy a férfi állítólag megpróbálta elvenni az egyik katona fegyverét. Az izraeli hadsereg előzetes vizsgálata megállapította, hogy Zueter “Allah akbar!” (Allah a legnagyobb!) felkiáltással támadt rá az egyik katonára. Az egyenruhások emiatt nyitottak tüzet. A tájékoztatás szerint először a lábán lőtték meg a bírót, majd miután elkezdte fojtogatni az egyik katonát, a törzsét vették célba.

Az izraeli kormányfő hivatala közölte, hogy az előzetes eredményekről tájékoztatták a jordán hatóságokat, és elfogadták a jordán fél kérését, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ügy közös kivizsgálását. A bíró szülővárosában, a ciszjordániai Nabluszban kedden mintegy ezren vettek részt Zueter temetésén. A halottat 20 járműből álló katonai konvoj kísérte utolsó útjára, miközben a gyászolók Izrael ellenes jelszavakat skandáltak.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyugalomra intett és kérte a jordán kormányt, hogy ne cselekedjen elhamarkodottan. Jordánia az egyik legközelebbi szövetségese Izraelnek, amit mi sem bizonyít jobban mint az, hogy 1994-ben különbékét kötöttek egymással és azóta a két ország kormánya, valamint hatósága is gyakran együttműködött egymással. Azonban a jordániai lakosság nagy része ellenzi ezt, s nagyon sokszor bírálják a jordániai vezetést. 

A bíró megölése utcai tüntetéseket váltott ki szerte Jordániában, a felvonulók az Izraellel kötött békeszerződés felbontására szólították fel a parlamentet. A jordán törvényhozás kedden napirendre tűzte a haláleset megvitatását. A parlamenti szóvivő annak a véleményének adott hangot, hogy a bíró megölésével Izrael megsértette a békemegállapodást.

Csakhogy nem ez az egyetlen probléma, ami most beárnyékolja Izrael és Jordánia viszonyát és végső soron akár az egyezmény felmondásához vezethet. Az al-Aksza mecset lezárása és a muszlimok imádkozásának megtiltása a mecset környékén szintén komoly kritikát és tiltakozást váltott ki Ammánból. Ezt már a jordániai vezetés sem hagyta szó nélkül: Jordánia elítéli az izraeli hatóságok eme lépését – azaz a templom lezárását – ugyanúgy, mint a szélsőséges zsidó telepesek provokációját, amellyel megsértették az iszlám egyik legszentebb helyét. A feszültség könnyen kiterjedhet az egész régióba, ezért felszólítjuk az izraeli kormányt, hogy engedélyezze a muszlimok számára az imádkozást, mielőtt még túl késő lenne. “

Ezzel ismét veszélybe került az 1994-es izraeli-jordániai különbéke, mivel a szerződés egyik pontja volt, hogy a muszlimok szakrális célokra szabadon használhatják a mecseteket. Nem muszlimokat 2000-től nem engedtek a mecsetbe, de a tiltást 2003-ban feloldották. Ezenfelül a békeegyezmény szerint Jordánia a muszlimok szent helyeinek fő gondnoka Jeruzsálemben. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez