Mélyülnek a pakisztáni-szaúdi kapcsolatok

Navaz Sarif elnök megválasztása után Pakisztán egyre szorosabb kapcsolatot ápol a Perzsa-öböl menti monarchiákkal, különösen Szaúd-Arábiával. Az elmúlt hónapokban számos gazdasági és katonai együttműködésre került sor Iszlámábád és Rijád között. Ugyanakkor a pakisztáni vezetés tagadja azokat a vádakat, miszerint csapatokat vezényelne az Öbölbe.

„Egyik Öböl-menti ország sem fordult Iszlámábádhoz, hogy küldjön pakisztáni katonákat a régióba, elsősorban Szaúd-Arábiába és Bahreinbe, valamint Szíriába.” – jelentette ki Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök a szaúdi koronaherceggel és Bahrein uralkodójával -Hamad ibn Ísza Ál Halífa – történt találkozója után. „A megbeszélések során csupán a bilaterális kapcsolatok fejlesztésének és az esetleges szorosabb biztonságpolitikai kooperáció lehetőségei kerültek szóba.” – tette hozzá a pakisztáni elnök. 

Az arab sajtóban ugyanis felvetődött az az elképzelés, hogy pakisztáni katonákat küldenek Bahreinbe, a GCC (Öböl Menti Együttműködési Tanács) biztonsági erőinek a „megsegítésére” és helyi szunnita uralkodó hatalmának a konszolidálására. Ezenfelül pakisztáni militánsok – egyes weboldalak szerint negyvenezer  –  mentek volna Szíriába harcolni Bassár el-Aszad ellen. 

Iszlámábád a Szíriai Szabad Hadsereg és a különböző militáns csoportok egyik legnagyobb támogatója. Február végén Pakisztán és Szaúd-Arábia, mielőtt még a szaúdi állampolgárságú militánsok ultimátumot kaptak volna Rijádtól, közös fegyverszállítmányt küldtek a Szíriai Szabad Hadseregnek (FSA). Pakisztán többek közt kínai gyártmányú FN-6 (FeiNu-Léginyíl) és a pakisztáni fejlesztésű Anza (Dárda) rakétákkal, és tankelhárító eszközökkel látta el az FSA-t.

Szaúd-Arábia és Pakisztán viszonya Navaz Sarfi után jelentős javulásnak indult. Ennek oka, hogy Sarif Szaúd-Arábiában kapott menedékjogot miután száműzték őt Pakisztánból, az 1999-es pakisztáni puccs után. A szaúdi királyi családdal jó kapcsolatot sikerült kialakítania, Rijád az elsők között volt, aki gratulált Sarif győzelmének, sőt biztosította őt a kapcsolatok elmélyítéséről és a gazdasági segélyek küldéséről. Szaúd-Arábia a múlt heti látogatás után másfél milliárd dollárnyi kölcsönt nyújtott a pakisztáni vezetésnek az ország fejlesztésére. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez