A libanoni hadsereg pacifikálta Tripolit

Úgy tűnik, hogy végre rendeződik a helyzet az észak-libanoni Tripoliban: a libanoni hadsereg bevonult a szunnita és a síita milíciák által uralt kerületekbe, s hozzálátott a város pacifikálásához. A helyiek örülnek a beavatkozásnak és remélik, hogy ezzel véget ér a hónapok óta tartó fegyveres konlfiktus, amelyet a szíriai polgárháború idézett elő. 

“A libanoni hadsereg befejezte az észak-libanoni Tripoli városának körülzárását és tegnap délután már a város szunnita részébe – Bab al-Tabbaneh kerületbe – is bevonultak. Megtisztítottuk az utat a barikádoktól és ellenőrzőpontokat állítottunk fel a legfontosabb utakon. A város pacifikálása jól halad.” – jelentette ki ma délelőtt Libanoni Fegyveres Erők (LAF) szóvivője, majd hozzátette: Megkezdődött a hadművelet második fázisa, amely a fegyverraktárak felkutatását és a  fegyverek elszállítását jelenti. Ezenfelül le akartuk tartóztatni a két milícia főparancsnokát,de mindkét személy eltűnt. Reméljük, most már minden visszatér a régi kerékvágásba.” 

Az észak-libanoni város lakosai üdvözölték a bejrúti kormány akcióját és remélik a hadsereg jelenléte végre véget vet a hónapok óta tartó harcoknak. ” A házamba legalább négy rakéta csapódott, ezért el kellett költöznöm a városból. Remélem most már visszatérhetünk és rendbe hozhatom az otthonomat.” – mesélte egy 45 éves lakos. 

2013 végén Tripoliban  összecsapások törtek ki a főként szunniták lakta Bab al-Tabbaneh kerület és az alavita kisebbség által lakott Jabal Mohsen kerület között. A két kerület fegyveres csoportjai már a libanoni polgárháború idején (1975-1990) is harcoltak egymás ellen, s az 1990-ben kötött tűzszünet mindig is törékenynek számított. 

Azonban a szíriai polgárháború ismételten feltépte a régi sebeket, mivel a szunniták a szíriai ellenzéket, valamint az alaviták Damaszkuszt támogatták. 2011 óta többször törtek ki összecsapások Libanon második legnagyobb városában, de 2014 januárja óta állandósultak a harcok, megbénítva ezzel az életet a két kerültben, mivel a hivatalok, üzletek és az iskolák sem működtek rendesen. A belügyi jelentések szerint legalább ötven ember vesztette életét a harcokban, s több százan sebesültek meg. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez