Elegük lett a rendőröknek a járó motorral otthagyott üres autókból

Az Emírségek legkisebbikében, Ajmanban egy hónappal ezelőtt jelentette be az autója eltűnését egy férfi. Kicsit meglepődött, amikor a rendőrségtől hívták, és közölték vele: megtalálták a kocsit – a tengerben. Kiderült: ő tehet róla.

A férfi járó motorral hagyta a háza előtt a terepjárót. Néhány fiatal arra járt, és egyből el is kötötték egy kis autózásra. Aztán, amikor az üzemanyag elfogyott, hátramenetbe rakták a sebváltót, és otthagyták a kocsit. Amely szépen belegurult a tengerbe, ahol teljesen benőtte az alga és a hínár. Amikor a rendőrök bejelentés alapján kihalászták, a rendszámtábla segítségével rájöttek, hogy az autó ellopását nemrég jelentették.

Az Emírségekben az utóbbi időben durván megszaporodtak az autólopások. A rendőrség szerint főként azért, mert a tulajdonosok felelőtlenek. Nem zárják be a járműveket, sőt, gyakran járó motorral hagyják az utcán a kocsikat. Most keményítenek a hatóságok: ilyen esetekben ezentúl a tulaj lesz a hibás, és s biztosító sem fizet többé. A rendőrök most nagy erőkkel járőröznek a benzinkutak, mecsetek, bevásárló központok, pénzkiadó automaták és gyógyszertárak környékén. Ha járó motorral ott hagyott autót találnak, büntetnek: 300 dirhamra, vagyis 18 ezer forintra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez