Feloszlatnák a Palesztin Hatóságot

A palesztinok a Palesztin Hatóság feloszlatásával fenyegetőznek. Így ismét Izraelnek kellene felelősséget vállalnia Ciszjordániáért.

A Palesztin Hatóság feloszlatásával fenyegetőznek a palesztinok az Izraellel folyó béketárgyalások elakadása miatt.

A tárgyalások palesztin vezetői azt mondták pénteken Martin Indyk amerikai közvetítőnek, hogy sor kerülhet a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság feloszlatására, így majd ismét Izraelnek kell felelősséget vállalnia Ciszjordániáért – mondta vasárnap egy palesztin tárgyaló az AFP francia hírügynökségnek. Ez az első alkalom a tárgyalások tavaly júliusi felújítása óta, hogy a palesztinok ezzel a lépéssel fenyegetőznek.

A név nélkül nyilatkozó forrás szerint “vagy az ENSZ-nek adják át a kulcsokat”, hogy a világszervezet viselje a felelősséget a palesztin népért, vagy Izrael veszi át a felelősséget az általa megszállt területekért”.

Az 1993-as oslói békemegállapodás nyomán létrejött Palesztin Hatóság alapítása óta súlyos anyagi gondokkal küzd, és külföldi támogatásra szorul. A palesztinok már többször fenyegetőztek a hatóság feloszlatásával.

Amennyiben ez meg is történne, az újabb gondokat és kiadásokat jelentene Izrael számára. Megszűnne a rendőrség is, így Izraelnek kellene gondoskodni a rendről, csakúgy, mint az oktatásról, az egészségügyi és a vízellátásról is.

A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi tanácsa a hét végén vitatja meg az Izraellel való tárgyalások jövőjét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez