Biciklisegély a szíriai menekülteknek

Amszterdam város érdekes és korántsem haszontalan segélyt küldött a Jordániában élő szíriai menekülteknek: a begyűjtött, majd megszerelt kerékpárok százaival akarják könnyebbé tenni a menekültek életét táborokban.

“Háromszáz Amszterdamban elhagyott biciklit küldtünk a menekülteknek” – nyilatkozta a helyi sajtónak Ton Buffink, az amszterdami városi tanács egyik tagja. Hónapokkal ezelőtt a városvezetés egy olyan projektet indította útnak, amely során begyűjtötték a város és annak környékén lévő gazdátlan kerékpárokat. Ezeket megcímkézték, megjavították és ha nem jelentkezett értük senki, akkor a kikötőbe szállították. A hajók a jordániai Akaba városába vitték a kerékpárokat.  “Az első szállítmány már megérkezett, még továbbiakra is lehet számítani” – ígérte Buffink. 

A zatari táborban több mint százezer szíriai menekült él, s ma már lényegében olyan, mint egy kisváros. Mivel már vannak “utcák és kerületek”, ezért az itt lakók életét rendkívül megkönnyítek a kerékpárok. Ráadásul komoly álláslehetőséget is jelenthetnek a biciklik: “biciklitaxikat” lehetne létrehozni, valamint áruszállításra szintúgy tökéletesek lennének. Körülbelül 18 millió kerékpár van Hollandiában, ebből félmillió csak Amszterdamban. 

A kép forrása: Europress/AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez