Prága hazamenekíti a kelet-ukrajnai cseheket

Csehország hazatelepíti a volinyi csehek egy csoportját, akik jelenleg az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött háború sújtotta Donyeck körzetében élnek – közölte a Lidové Noviny című cseh napilap hétfőn.

A konzervatív újság értesülése szerint a prágai belügyminisztérium készülő terve alapján néhány hét alatt lebonyolítható lenne mintegy 30-50 személy Csehországba szállítása. A minisztérium állítólag kérdőívet küldött a háborús régióban élő volinyi cseheknek, hogy erősítsék meg áttelepülési szándékukat. A donyecki cseh társulatban 18 család van bejegyezve. A belügyi tárca a lap értesüléseit nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A volinyi csehek visszatelepülésének ügyét október közepén adta át a Milos Zeman államfő a belügyminisztériumnak, miután elégedetlen volt azzal, ahogy a kérdést a külügyminisztérium kezelte. Lubomír Zaorálek külügyminiszter Zeman kritikáját azonban nyíltan visszautasította és alaptalannak minősítette.

Az elnök a korábbi közlés szerint 232 cseh nemzetiségű ukrajnai állampolgártól kapott olyan értelmű kérést, hogy az ukrajnai háborús eseményekre való tekintettel Prága segítse elő áttelepülésüket őseik hazájába. Zeman ismételten kijelentette, hogy támogatja a kérést. 

Bohuslav Sobotka miniszterelnök és a cseh külügyminisztérium azonban azt az álláspontot képviseli, hogy a Zeman által szorgalmazott visszatelepítés csak Oroszországnak érdeke, mert Moszkva így bírálhatná Kijevet, hogy rosszul bánik a nemzeti kisebbségekkel. Az ukrajnai csehek döntő része olyan területen él, ahol nincsen konfliktus.

A Volinyi terület a történelmi Volhínia nyugati része, jelenleg közigazgatási egység Északnyugat-Ukrajnában. A 19. század második felétől kezdve mintegy 50-60 ezer cseh vándorolt ki a területre. A volinyi csehek egy része a második világháború után visszatért Csehországba. Az 1989. novemberi rendszerváltás után a téma újra napirendre került. A 90-es évek elején két hullámban mintegy 5-6 ezer volinyi cseh költözött át Csehországba. A Volhíniában élő csehek mai számát egyes források mintegy 20 ezerre becsülik, más források szerint a számuk 5-6 ezer.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez