Mit jósol a BBC Mundo üveggolyója

A jövendőmondás, az üveggolyó bűvölés és a kávézaccban turkálás általában nem az a foglalatosság, amiről megismerszik a BBC Mundo újságírója.  Most azonban az év elejére tekintettel a nívós brit média munkatársai arra vállalkoztak, hogy néhány pontban összefoglalják, milyen fontos eseményekre számíthatunk 2013-ban Latin-Amerikában.

Az első helyen Juan Carlos Pérez, mexikói tudósító a kábítószer ellenes háborút jelöli meg mint a jövő év egyik meghatározó eseménysorát latin-amerikai viszonylatban. Pérez szerint a régió politikai vezetői 2012 során először nyilatkoztak az aktuális, északról kommandírozott drogpolitika ellen, alternatív megoldásokat sürgetve.

Az egyik nagy kérdés a mexikói Enrique Peña Nieto és országa álláspontja lesz az új, észak-amerikai legalizációs törvénykezés tükrében. A mexikói elnök ideológiai szempontjai jelenleg az elemzők számára is ismeretlenek. Nem kizárt, hogy esetleg visszatér majd a vasöklű PRI, és Peña Nieto hadat üzen a korrupciónak, valamint az érinthetetlen monopóliumoknak. A kábítószer kereskedelem elleni fellépés tehát mindenképpen az év egyik meghatározó kérdésköre lesz. Amennyiben a kormányok inkább a hallgatás útját választanák a drogháború frontországainak felháborodott közvéleménye minden bizonnyal nem tesz majd lakatot a szájára.

Adrián Fernández a BBC Miamiban székelő kollégája a kubai változásokra hívja fel a figyelmet. Fidel Castróról egyre kevesebbet hallani, lassan enyhül az embargó szorítása a szigetországon, és a kubai állampolgárok külföldi útjai is némileg egyszerűbbé válnak az új bevándorlási törvények elfogadásával. Havannában azért nem változnak túl gyorsan a viszonyok, 2013-tól sem vár átütő újdonságokat Fernández, az azonban biztos, hogy ha lassan is, de csökken a távolság Havanna és Miami között. A Karib térség meteorotológiai szempontból azonban szó szerint viharos évnek néz elébe. A szakértők figyelmeztettek, hogy 2013 a hurrikánok és tornádók éve lehet a régióban.

Dél felé tekintve választásokat láthatunk a horizonton – már ha Verónica Smink Dél-Amerika tudósító szemével kémleljük a déli határvidéket. Paraguayban áprilisban választanak új elnököt így véget érhet az ország nemzetközi elszigetelődése amelyhez a 2012 júniusában leváltott Fernando Lugo eltávolítása vezetett. Asunciónban Lugo ismét indul, bár ezúttal csak a felsőházi képviselőségért, Lino Oviedo – a paraguayi politika nagy visszatérője – pedig harmadszorra fut neki az elnökjelöltségnek.camila-vallejo-presidenta-fech1
Chilében novemberben választanak majd elnököt, ott a felmérések szerint Michelle Bachelet lesz a favorit az első olyan chilei voksoláson, ahol az új szavazóknak nem kell előzetesen regisztrálniuk magukat a választói jegyzékben. Még az is elképzelhető, hogy lassan generáció váltásra is sor kerülhet a chilei politikai életben, mivel olyan ifjúsági vezetők is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint a babaarcú barikádharcos Camila Vallejo (foto), aki még parlamenti képviselőként is folytathatja az évet.

Abraham Zamorano a BBC andoki embere a kolumbiai kormány és a FARC béketárgyalásait tartja az immár idei év legfontosabb eseményének, melynek nyomán egy 40 éves fegyveres konfliktus végére kerülhet pont. Aztán persze ott van Venezuela is. Amennyiben Chávez állapota nem javulna, egy a nevével fémjelzett történelmi korszak zárulhat le a karibi országban.
imagen-nadine0Ecuadorban Rafael Correa jó esélyekkel indul az újraválasztásért, Peruban pedig Nadine Heredia (foto), a jelenlegi elnök Ollanta Humala felesége töretlenül kapaszkodik felfelé, és nem kizárt, hogy Peruban is egy hölgy ülhet majd az elnöki székbe. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez