Latin-Amerika Fórum: rájöttünk, hogy a térség létezik és nekünk is fontos lehet

Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak erősebb Latin-Amerika-politikát kell kialakítania, hiszen a térség súlya egyre nő, és erre reagálni kell. A kétnapos budapesti Latin-Amerika fórum csütörtöki plenáris ülésén felszólaló vendégek a Latin-Amerika és Közép-Európa közötti kapcsolatok megerősítését szorgalmazták.

Martonyi János külügyminiszter köszöntőjében hangsúlyozta: Latin-Amerika befolyása politikai és gazdasági szempontból is jelentősen erősödött, Magyarország azonban külkereskedelmének alig fél százalékát bonyolítja le a térséggel. Magyarország jelenléte nem elég nagy a régióban, több hivatalos diplomáciai képviseletre lenne szükség – tette hozzá.
Úgy fogalmazott, Kelet-Közép-Európát korábban a saját problémái foglalták le, külpolitikai törekvéseit elsősorban az euroatlanti integráció határozta meg. Mára “nagyjából teljesült” ez a cél, ezért ideje nyitni más irányba is, túl kell lépni a kontinens határain – mutatott rá, hozzátéve: ezt szolgálja ez a fórum is.
Martonyi János szerint a magyar külpolitika által meghatározott nyitás egyrészt a globális kihívások – például a gazdasági válság kezelése, a klímaváltozás, a szegénység elleni harc, az élelmiszer- és ivóvízellátás – megoldását szolgálja, másrészt a kapcsolatok megerősítését az Európán kívüli földrészekkel, Ázsiával, Afrikával, illetve Latin-Amerikával.
Ehhez érdemes kihasználni az EU által nyújtott lehetőségeket, eszközöket is – mondta, utalva a Kolumbiával és Peruval kötendő uniós szabadkereskedelmi megállapodásokra. Megjegyezte: Magyarország öt latin-amerikai országba utazó nagykövetet nevez ki, és megfontolja a korábban bezárt követségek újranyitását.
Christian Leffler, az Európai Külügyi Szolgálat igazgatója arról beszélt, nincs még egy olyan régió a világon, amelyet annyira összekötne a közös történelem, a közösen vallott értékek és elképzelések Európával, mint Latin-Amerika. A térség olyan sokat fejlődött az elmúlt időben, hogy véleménye szerint jogosan “követelheti vissza” méltó helyét a nemzetközi kapcsolatokban.
Az eredmények között kiemelte a demokrácia stabilizálódását, a gazdasági növekedést és a társadalmi kohézió erősítését. Még sok a teendő a gazdasági szerkezet megváltoztatásáért, a munkahelyteremtésért, a növekedés megőrzéséért és a bürokrácia csökkentéséért – közölte.
Lehetőség nyílik a régi partneri kapcsolatok megerősítésére és újak kialakítására – mondta. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az EU és Latin-Amerika jó viszonyát nem lehet magától értetődőnek venni, folyamatosan erőfeszítéseket kell a kialakításáért, fenntartásáért.
Hidvéghi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint egyebek mellett a gépgyártásban, a gyógyszeriparban, az oktatásban, a mezőgazdaságban, valamint a járműiparban látnak együttműködési lehetőségeket a latin-amerikai országok és Magyarország között. Megjegyezte, céljuk, hogy a latin-amerikai és a magyarországi vállalatok, mindenekelőtt a kis- és középvállalatok együttműködését segítsék, hogy valódi üzletek jöhessenek létre. Ebben a folyamatban – mint mondta – nagy szerepük van a befektetési és kereskedelmi ügynökségeknek.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztésben is komoly lehetőség van az együttműködésre.
Santiago Irazabal Mourao, a brazil külügyi tárca európai főosztályvezetője is arról beszélt, hogy erősíteni kell az együttműködést Latin-Amerika és Közép-Európa között, mert ez kölcsönösen előnyös mindkét térségnek. Mint mondta, ebben segíthet, hogy Brazíliába több közép-európai országból érkeztek emigránsok, Dilma Rousseff államfőnek például bolgár gyökerei vannak. A Magyarország és Brazília közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésében is nagy szerepet játszhat a brazíliai magyar közösség – tette hozzá.
Alan Claudio Beraud, az argentin külügyminisztérium uniós ügyekért felelős főigazgatója kiemelte, sokak szerint a jelenlegi Latin-Amerika évtizede lesz, de nemcsak azért, mert olyan nagy a gazdasági növekedés a térségben, hanem azért is, mert politikai szempontból is megbízható partner.
A főigazgató is kitért arra, hogy az európai országokból érkezett bevándorlók fontos közösségeit alkotják a társadalomnak, és – mint mondta – büszkék arra, hogy nyitott az országuk.
A kétnapos Latin-Amerika fórum szerdán kezdődött Budapesten, a rendezvényen 12 latin-amerikai ország és a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) képviseltették magukat. Az esemény keretében üzleti együttműködési, politikai konzultációs, tudományos fórumot és szemináriumot tartottak, a rendezvény utolsó része a Külügyminisztériumban tartott plenáris ülés volt. (MTI)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez