Freemium stratégiára váltott a Microsoft

Az amerikai óriáscég, követve a kisebb és fiatalabb vállalatok üzleti stratégiáját, ingyenesen elérhetővé tette egyik legnépszerűbb programját, az Office-t iOS-alapú (Apple) és androidos mobileszközökön is. Így most már nem kell Office 365 előfizetés ahhoz, hogy a Word, Excel és Powerpoint fájlokat a felhasználók szerkesszék és tárolják táblagépükön és okostelefonunjukon.

A freemium stratégia lényege egyszerű. Tedd ingyenessé egy népszerű program alapverzióját és csak a kiegészítőkért kér pénzt a fogyasztóktól! Az Office esetében a kockázat minimális, hiszen közismert, kedvelt, széles körben elterjedt programról van szó, amely megtalálható gyakorlatilag minden számítógépen. A döntés a versenytársaknak, főként a Google-nak és az Apple-nek szól, és éles irányváltást jelez az üzleti stratégiában.  Mindhárom vállalat elmondhatja magáról, hogy vannak olyan termékei, amelyektől fogyasztók, felhasználó százmilliói váltsa. „függenek”, és mindhárom óriásnak érdeke, hogy ezt a kapcsolatot erősítse, pénzre váltsa.

A Miscrosoft Office applikációk termékmenedzsere emlékeztetett arra, hogy az asztali számítógépek egyre inkább háttérbe szorulnak, az emberek azonban elvárják, hogy mobil eszközeiken is használhassák, elérhessék kedvenc programjaikat. Az ingyenes Office ugyan némileg csökkenti a Microsoft bevételeit, hosszabb távon azonban kifizetődő, hiszen a felhasználók továbbra is ragaszkodni fognak hozzá. Az amerikai cég mind a mai napig a szoftverek értékesítéséből szerzi a legtöbb pénzt, de a vezetés érezhetően a neten és a mobil eszközökön elérhető termékek fejlesztésére fókuszál a jövőben.  (Fotó:Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez