Mégsem végeztek az egyiptomi terrorista vezérrel?

Az egyiptomi sajtó kiemelten cikkezett arról, hogy az észak-afrikai ország biztonsági erői végeztek al-Menei terroristavezérrel. Csakhogy a terrorista szervezet egy közleményt adott ki, miszerint a vezetőjük még él, sőt nem is al-Menei a dzsihadista csoport parancsnoka.

A hivatalos jelentések szerint Sádi el-Menei és öt társa egy gépkocsiban utazott a félsziget belsejében, amikor törzsi fegyveresek eredtek a nyomukba, tüzet nyitottak rájuk, és a gyilkosságaikért bosszúból megölték őket. E törzsek a kormány szövetségesei voltak. Egy másik forrás úgy tudja, hogy Meghara városban az utcán ütöttek rajta, és tűzharcban öt társával együtt lelőtték.

Csakhogy tegnap ezt nyilatkozta az Anszár Beit al-Makdisz csoport vezetése: “Sádi el-Menei dzsihádista testvér nem halt meg a támadásban, sőt még csak nem is ő a szervezetünk vezetője.”  Szerintük Kairó csak “fantom győzelmekről” beszél, mivel a hadsereg nem tudja sikeresen felvenni a harcot a terrorista szervezettel. Eddig csupán tíz harcost vesztettek a hatóságokkal vívott harcokban. Ellenben a hadsereg komoly veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. 

Al-Menei az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Bajnokai/Védői) nevű, “szent harcot”, azaz dzsihádot vívó, az al-Kaida nemzetközi szervezet által inspirált fegyveres csoport vezetője volt. Ezt a csoportot tartották az egyik legvérengzőbbnek a félszigeten. Egyaránt hivatalosan terrorista szervezetnek minősítette az egyiptomi kormány, az Egyesült Államok, és Nagy-Britannia is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez