Miért hordanak csadort az iráni férfiak?

Ellentámadásként. A hónap elején a nők indítottak kampányt, Az én titkos szabadságom címmel. Ezrek posztolták a fotójukat a Facebookon, az iszlám köztársaságban kötelező fejkendő nélkül, parkokban, volánnál, utcán és strandon. Mert úgy gondolták: joguk kell legyen ahhoz, hogy megválaszthassák, akarnak-e iszlám viseletet hordani vagy nem. A férfiak ezt kétlik.

Iránban viharos és hányatott a sorsa a csadornak. Volt idő, amikor tilos volt az, ami ma kötelező. Az utolsó előtti sah az ötvenes években betiltotta, sőt, a rendőrökkel le is tépette az engedetlen nőkről a viseletet. Aztán jött az 1979-es iszlám forradalom, és egy csapásra azokat vitte be az erkölcsrendőrség, akiken nem volt kendő. Így van ez ma is. Jóllehet a tavaly nyáron hatalomra került reformpárti államfő, Roháni könnyítéseket ígért a női ruházkodás terén is, az elmúlt csaknem egy évben ebből még nem lett semmi. Most vita lángolt fel arról, maradjon-e kötelező a haj, a láb és a kar eltakarása a nőknek, vagy sem.

Maguk az érintettek, vagy legalábbis közülük sokan úgy gondolják: rájuk kellene bízni a döntést. Szeretnék, ha belekapna a szél a hajukba: szabadabbnak éreznék magukat tőle. Évekig éltem Iránban, persze ruszáriban és mantóban, vagyis kendőben és kabátban, télen-nyáron. Egy nap fellázadtunk. Kihajtottunk a Teheránból Karadzsba vezető útra, és ledobtuk a kendőt, a kocsi nyitott ablakán át fújta a hajunkat a szél. Jó volt. Hát ezt akarják átélni sokan, és nem csak lopva.

A “Titkos szabadságom” kampányt egyébként Londonban indította útjára egy ott élő perzsa újságírónő. Az első két napban 30 ezer iráni nő rakta ki fedetlen fejjel készített szelfijét. Maszih Alinezsád azt mondja: napokig gyakorlatilag nem aludt, annyi üzenettel és képpel kellett foglalkoznia. Egyenként kotort utána annak, hogy hiteles-e a fotó, valós személy küldte-e, és engedélyt kért a képek közzétételére. A neveket viszont nem hozza nyilvánosságra: nem akar bajba sodorni senkit. És bátorítani sem akar senkit arra, hogy szegüljön szembe a kötelező öltözködési szabályokkal. Csak teret akar adni annak az ezer és ezer iráni nőnek, aki úgy gondolja: szeretné, ha beleszólhatna a saját dolgaiba.

csador4

A férfiak viszont a jelek szerint nem szeretnék. Ellenkampányba kezdtek, mégpedig gúnyosba. Kendőbe-csadorba bugyolálva szelfiznek, és ők ezt teszik ki a közösségi oldalakra. Naná, hogy “Férfiak titkos szabadsága” címen. Meg egy másikon, amely így szól: Az iráni nők valódi szabadsága. És persze kommentelnek is, olyanokat, hogy a hidzsáb, az iszlám női viselet felszabadít, meg hogy a nőknek ne álljon jogukban a választás, hogy hordják-e. Azt állítják, kötelező megvédeniük a nők erényességét, és ebben egészen addig elmentek, hogy egy posztban három, külföldön élő és kendő nélkül mutatkozó iráni újságírónő képére azt írták: erőszak. Vagyis hogy azokat a nőket, akik látni engedik a hajukat, könnyebben erőszakolják meg.

csador3

Hát ezért visel csadort mostanában annyi iráni férfi, persze csak egy fotó erejéig. És hogy azok se maradjanak le a véleményükről, akik esetleg nem neteznek, a londoni Telegraph szerint két kisebb, hidzsáb-barát tüntetést is tartottak Teheránban.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez