Jövőre megvalósulhat az arab monarchiák vámuniója

Habár az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagjai már 2003-ban bejelentették a vámunió létrehozását, de azóta húzódik annak létrejötte. A nemrég tartott csúcstalálkozón azonban amellett foglaltak állást, hogy már pedig január 1-től egységes vámrendszere lesz a Perzsa-öböl melletti monarchiáknak.

” Az egyik legnagyobb kihívást az eltérő vámok jelentik. Ahhoz, hogy megvalósuljon a Közös Perzsa-öböl Piac ezt a kérdést meg kell oldanunk. Ezért az Egyesült Arab Emírségek támogatja a vámuniót.” – jelentette ki Szultán al-Manszouri, az arab ország gazdasági minisztere a XV. Öböl Menti Együttműködési Tanács Fórumán.

A GCC tagállamok legelőször 2003-ban jelentették be a GCC tagállamok, hogy létrehozzák a vámuniót. Azonban azóta húzódik ez a kérdés, mivel nem tudnak megegyezni a közös vámok nagyságáról. Most mintha változás állt volna be ezen a téren: a tagállamok miniszterei kijelentették, hogy háttérbe szorítják a belső problémákat és a vámunióval együtt a közös piac és monetáris unió létrehozására fókuszálnak. 2013-ban a GCC kereskedelmi forgalma 92 milliárd dollár volt, s ebben az évben öt százalékos növekedést jósolnak ezen a téren. 

1981-ben Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Omán és Szaúd-Arábia alapította meg a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanácsát (GCC), amelynek a végső célja egy Európai Unióhoz hasonló, szupranacionális, gazdasági jellegű, arabok körében sui generis ( sajátos, különleges) szervezetté való átalakulása. Bár kezdetben a biztonságpolitikai elemek domináltak – a fő cél a síita Irán visszaszorítása és az iraki-iráni háborúból való kimaradás -, de 2007-ben létrehozták a közös piacot és már a közös valuta (halídzsi) bevezetését tervezik. Ugyanakkor a biztonságpolitikai elemek továbbra is fontos részét képzik a szervezetnek, amelyre a bizonyíték Bahrein 2012-es “megszállása”, amikor szaúdi és a többi katonák/rendvédelmi erők akadályozták meg a síita tüntetések elmérgesedését.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez