Hatalmas homokvihar csapott le Teheránra

Szinte a semmiből bukkant fel a homokvihar, amely tegnap délután ötkor lecsapott az iráni fővárosra. Teherán sötétségbe borult, miközben 120 km/h sebességű szelek tomboltak a környéken. Öt halálos áldozatról és több tucat sebesültről érkezett hír.

“Mintha az apokalipszisről szóló hollywoodi film lett volna. Nagyon féltem” – jelentette ki egy teheráni nő a körülbelül egy órán keresztül tomboló homokviharról, s bizony nem volt messze az igazságtól, mivel az Iráni Iszlám Köztársaság történetének ez volt az első komoly homokviharja.

A homokvihar miatt teljesen megállt az élet a fővárosban. 50 ezer háztartásban nem volt áram, valamint legtöbb televízió és telekommunikációs antennát letörte a vihar, emiatt akadozott a telefon- és internet-szolgáltatás is. A viharos szél fákat csavart ki, törmeléket hordott az utakra és jelentős kárt okozott néhány épületben.

“Eddig 30 sebesültről érkezett hír, a legtöbben autóbalesetben sérültek meg. Öten pedig életüket vesztették. Több mint 7000 sürgősségi ellátásban dolgozó munkást helyeztünk készenlétbe.” – jelentették ki az iráni hatóságok. “Még soha nem láttam ilyet. Attól félek, hogy ez egy ómen volt, amely figyelmeztet minket az eljövendő időszakra.” – nyilatkozta az egyik teheráni férfi. 

alalam 635373358544546921 25f 4x3

Az autók helyi idő szerint az esti órákban tértek csak vissza az utakra, és elővigyázatosságból az emberek nagy része inkább fedett helyen maradt.

Videó a homokviharról:

{youtube}0nlqrk6IMx0{/youtube}

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez