“Illetlen” torta miatt került bajba egy szaúdi cukrász

Nem csak őt rúgták ki, de azt a kollégáját is, aki fotót készített a műről, és azt kirakta a közösségi oldalakra. A vallásrendőrség ugyanis megsértődött: azt állítja, gúnyt űztek belőle.

Az inkriminált tortát egy nő rendelte. Nyitott platójú teherautót ábrázol, nőkkel megrakva, és ráadásul egy nő vezeti. Ami Szaúd-Arábiában, egyedül a világon, tilos. De a biztosítékot igazán az vágta ki, hogy a kocsit a vallás- és erkölcsrendőrség egyik járőrautója üldözi.

A cukrászatot rengetegen támadták ezért, mondván: megsértette azt a testületet, amely fontos szerepet játszik az országban. A konzervatív előírásokra ügyel, vagyis arra, hogy nem rokonságban álló nők és férfiak ne mutatkozzanak egymás társaságában, a nők betartsák a szigorú öltözködési előírásokat, imaidőben imájukkal foglalkozzanak az emberek, és a nők ne kerüljenek a volán mögé, bármennyire szeretnének is.

A cukrászat persze védekezik. Vizsgálatot indított, aztán két munkatársának kitette a szűrét. Annak a cukrásznak, aki elkészítette, és annak, aki lefotózta a tortát. Majd teljes odaadásáról biztosította az erkölcs- és vallásrendőrséget, és bocsánatot kért a történtek miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez