Szunnita lázadók rohamoztak meg egy iraki kormányhivatalt

A rendőrségnek sikerült annyi időre feltartóztatnia a lázadókat, míg Atíl Nudzseifi kormányzó el tudott menekülni. Moszul nyugati része így most már teljesen az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szervezet ellenőrzése alatt áll.

Szunnita lázadók lerohanták az észak-iraki Ninive tartomány kormányhivatalát hétfő este, és ezzel újabb győzelmet könyvelhettek el az ország második legnagyobb városában, Moszulban négy napja tartó harcokban.

A támadáskor az épületben volt Atíl Nudzseifi kormányzó, de a rendőrségnek sikerült annyi időre feltartóztatnia a rakétagránátokkal, mesterlövészpuskákkal és géppuskákkal felszerelt több száz lázadót, hogy a kormányzó el tudott menekülni.

Moszul nyugati része így most már teljesen az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szervezet ellenőrzése alatt áll. Dél felé haladnak egy nagyobb katonai támaszpont felé, ahol repülőtér és egy szigorúan őrzött börtön is van – közölte a Reuters hírügynökséggel három katonatiszt. Közölték, hogy az iraki hadsereg erkölcsileg lezüllött, és szervezettségben nyomába sem ér a szunnita lázadóknak, akik a szomszédos Szíriában is harcolnak az ottani kormányerők és más lázadószervezetek ellen.

Nudzseifi napközben tévébeszédet intézett a moszuli lakosokhoz, és arra kérte őket, hogy vegyék fel a harcot a lázadókkal, akik pénteken törtek be a városba. Az iraki migrációs minisztérium adatai szerint a lázadók hódításai miatt már több mint 4800 család menekült el a tartomány más részébe vagy Ninivén kívülre.

Hétfőn számos terrortámadás történt Irakban, és ezek negyvenhat halálos áldozatot követeltek, százhatvanhatan pedig megsebesültek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez