A japán állam nem veszi át Fukusima üzemeltetését-még nem?

Japán, Tokió – A sajtóban elterjedt hírek szerint az állam olyan mértékű részvényvásárlásra készül, amely a Tepco de facto állami tulajdonba kerülését jelentené.

 

Jukio Edamo kereskedelmi miniszter igyekezett lecsillapítani a kedélyeket: A Tokyo Electric Power (Tepco) nem kért állami segítséget – közölte sajtóértekezletén. Korábban hírek terjedtek arról, hogy az állam 13 milliárd dollár értékben vásárolna Tepco részvényeket. Ez gyakorlatilag a magántulajdonú cég államosítását jelentené. És sok elemző ezt reális lehetőségnek, sőt szükségszerűségnek tartja. A cégnek ugyanis hatalmas összegű kártérítést kell fizetnie a katasztrófa körzetéből kitelepített embereknek. Emellett horribilis pénzbe kerül a terület megtisztítása, sugármentesítése. Arról pedig jelenleg vita folyik a kormány és a cég vezetése között, hogy ezek a költségek milyen mértékben terhelik a Tepco-t illetve az államot.

A japán kereskedelmi miniszter azonban egyelőre határozottan állítja, hogy a cég nem kért állami támogatást. Azt is mondta, hogy nem ez a megfelelő módja a közpénzek felhasználásának. Ugyanakkor Jukio Edano nyilatkozatát ezzel a mondattal zárta: „A fennálló problémák egyetlen megoldási lehetőségét sem zárjuk ki.” (BBC)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez