Hivatalosan is bejelentette járatfelfüggesztését a Hainan

Kína, Peking- Hivatalosan is bejelentette Pekingben a Hainan légitársaság, hogy március 5-től felfüggeszti Peking-Budapest közvetlen járatát, amelyet a Malévvel közösen üzemeltetett, ülőhelymegosztással. A döntésnek a két ország közötti turizmusra gyakorolt hatásáról az ágazat pekingi képviselője nyilatkozott az MTI-nek.

 

 

A hivatalos közleményben a Hainan a lépést “működetési szempontokkal” indokolja, de nem részletezi. Ugyanakkor megjegyzi: a légitársaság elkötelezett a Kína és Közép-Európa közötti szolgáltatás iránt, s fokozatosan bővíteni fogja heti járatait a Peking-Brüsszel, a Peking-Berlin és a Peking-Zürich vonalon.
Az MTI birtokába jutott közlemény felhívja utasainak figyelmét arra, hogy a változásokról mely internetes honlapon, illetve forró vonalon kaphatnak részletes tájékoztatást. A vállalat a kieső járatokra alternatív megoldást, illetve a jegyek árának visszatérítését ajánlja.
A Hainan kínai székhelyű nemzetközi légitársaság, amely 16 ország közel kilencven célállomásra szállít utasokat. Első menetrendszerinti külföldi járatát 2004-ben indította Budapestre.
Pekingi jól értesült források szerint a Peking-Budapest járat összességében ráfizetéses volt, teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. Esetleges megszüntetése már korábban is szóba került, de nem kis részben a két ország közötti kapcsolatokban játszott szerepe, jelentősége miatt, és az elsőségére utaló szentimentális okokból eddig, megtartották.
“A légi járat felfüggesztése természetesen nem örömhír a számunkra, hiszen egy közvetlen légi összekötetés mindig hatalmas fegyvertény, és turisztikai szempontból jelentős előny a versenytársakkal szemben” – jegyezte meg az MTI kérdésére Vértes Róbert, a Magyar Turizmus Zrt. kínai képviselője.
Az irodavezető azonban úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy ez lenne a “vég”. Bízik benne, hogy valóban csak felfüggesztésről és nem megszüntetésről van szó, de úgy véli Magyarország érdeke már korábban is megkívánta, hogy a Hainanon kívül más légitársasággal is együttműködjünk, s a tavalyi év során jó kapcsolatot sikerült kialakítaniuk több, a két országot összekötő társasággal is.
“Ennek köszönhetően, bár rövidtávon a járatfelfüggesztés biztosan éreztetni fogja a negatív hatását, okkal remélhetjük, hogy a Magyarország irányába példátlan növekedést mutató kínai turisztikai piac 2012-ben is növekedési pályán marad” – hangoztatta Vértes.
2011-ben közel 44 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó kínaiak és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma is az előző évhez képest. A tavalyi növekedési ütem 2012-ben valószínűleg nem lesz tartható – derült ki a képviselő szavaiból, de ő maga arra számít, hogy a célul kitűzött, “lélektani” 100 ezres nagyságrendű vendégszámot sikerül elérniük. Ez reményei szerint legkevesebb 180 ezer vendégéjszakát jelenthet Magyarország számára, amivel Kína – az ázsiai térségben – Magyarország elsőszámú turisztikai küldőpiacává lépne elő.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez