Cola-Cola közel-keleti hódításai

A Coca-Cola számára egyre fontosabb a közel-keleti piac. Az üdítővállalat ebben az évben azt a cél tűztek ki maga elé, hogy megduplázza az eladások számát a régióban. Ezt pedig az egyiptomi, katari, gázai és pakisztáni üzemek létesítésével akarja elérni.

Egyiptomban nyit új üzemet nyit az amerikai Coca-Cola, ezenfelül Pakisztánban, Katarban és Gázában is szeretnének terjeszkedni. Az észak-afrikai országban ez a legnagyobb nyugati befektetés 2011 óta, amelynek célja az egyiptomi gazdasági növekedésének újbóli beindítása lesz. Az 500 millió dollár értékű beruházás érinti majd a helyi üdítőital vállalkozásokat is. Ebben a befektetésben részt vesz Szaúd-Aráiba is, amelynek helyi Aujan Coca-Cola üzeme 100 millió dollárt ajánlott fel egy Kairó melletti üzem előállítására.

“Egyiptom lesz az egyik kulcsnemzetünk. Három év alatt kiépítünk egy fontos központot a Közel-Kelet egyik végén. A másik végpontot pedig majd Pakisztán jelenti, ahova szintén szeretnénk betörni.” – jelentette ki Curt Ferguson igazgató, majd hozzátette: “Középen pedig Gáza és Katar helyezkedik el.

A Coca-Cola vállalat előrejelzése szerint az öt üzem üdítőitalok tízezreit helyben fogja előállítani és “csomagolni” , amit mindjárt az áruházakba is visznek. A kairói üzemtől azt várják, hogy megduplázza a termelést és az előállított Coca-Cola üdítő hatvan százalékát exportálni fogja. A pakisztáni gyár valamikor 2015 elején fog üzembe állni, s attól 25 százalékos termelés és eladás növekedést remélnek a cég vezetői. A Coca-Cola korábban Katarban eszközölt egy jelentősebb beruházást, amelynek célja “felkészíteni a piacot a 2022-es labdarúgó világbajnokságra.”

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez