Rejtélyes találkozó zajlott Sziszi és II. Abdullah között

Szaúd-Arábia az elsők között volt, amely támogatásáról biztosította Fattah el-Sziszit és több milliárd dolláros segélyben részesítette az egyiptomi gazdaságot. Tegnap egy váratlan látogatásra került sor, amelyről egyenlőre nagyon keveset tudni, de egy biztos: Rijád továbbra is kiemelten fogja támogatni Kairót, mivel szerintük az egész Közel-Kelet érdeke egy stabil Egyiptom. 

Szokatlan helyen és szokatlan időpontban találkozott egymással Egyiptom újonnan megválasztott elnöke Fattah el-Sziszi és Szaúd-Arábia idős uralkodója, Abdullah ibn Abdul-Aziz al-Szaúd. Méghozzá előre be sem volt jelentve a két ország vezetőjének a találkozója, amely a szaúdi király magánrepülőgépén zajlott péntek esete. Rijád szerint Abdullah éppen a marokkói vakációjáról tért vissza, amikor úgy döntött, hogy egy kis kitérőt tesz Kairóban.

A szaúdi uralkodó a 2011-es forradalmi változások óta nem járt az észak-afrikai országban, és mostani lépésével minden bizonnyal az újonnan megválasztott Szíszi iránti támogatását kívánta kifejezni. Egyelőre még elég nagy a titkolózás azzal kapcsolatban, hogy miről is folytak a beszélgetések. Ehab Badavi az egyiptomi miniszterelnök szóvivője csupán annyit közölt, hogy a fő téma Egyiptom és Szaúd-Arábia bilaterális kapcsolatának fokozása volt, főleg a gazdasági és energetikai befektetések. Ezenfelül a szaúdi uralkodó meghirdette az “Egyiptom Barátai” nevű üzleti konferenciát, ahova várják azokat az Öböl menti (kivéve Katar) üzletembereket, akik az észak-afrikai országba kívánnak befektetni.

Szaúd-Aráiba tavaly a hadsereg Szíszi vezetésével megbuktatta a Muzulmán Testvériség támogatását élvező Mohamed Murszi elnököt, Rijád jelentős anyagi támogatást nyújtott Kairónak. Abdallah elsőként gratulált a múlt hónapban megválasztott Szíszinek elnöki megbízatásához, és azt javasolta a nemzetközi közösségnek, hogy tartsanak donorkonferenciát a súlyos gazdasági gondokkal küzdő Egyiptom anyagi támogatására. A király egyúttal reményét fejezte ki, hogy Szíszi megválasztásával Egyiptomban véget ér az “arab tavasszal” kezdődött kaotikus időszak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez