Éledezik a japán gazdaság

Japán, Tokió – Februárban megugrott a gépipari megrendeléseket jelző mutató és a jen is gyengült a dollárhoz képest. Újra van esély az export fellendítésére.

 

Japánban az utóbbi időben csupa pesszimizmust sugalló mutatót publikáltak a gazdaságkutató intézetek. De most pozitív változás van kirajzolódóban. Februárban valósággal megugrott a gépipari megrendeléseket jelző index. Ez a mutató tavaly decemberben még „mélyrepülésben” volt mínusz 7, 1 százalékkal. De februárban, a szerény januári növekedés után, már plusz 3,4 százalékra ugrott. Az elemzők is javulásra számítottak, de nem ekkorára. További jó hír a jen gyengülése a dollárhoz képest. A japán kivitel egyik legnagyobb tehertétele sokáig az erős nemzeti valuta volt. A jen tavaly április és október között 11 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. Októberben egy amerikai dollár 75 jent ért. Most viszont 82 a dollár-jen árfolyam, vagyis a japán nemzeti fizetőeszköz gyengült, ami mindig jót tesz az exportnak. A tavalyi évben, a természeti katasztrófákkal és az erős jennel, súlyos válságba került a japán gazdaság. De most az elemzők úgy látják, hogy sikerült talpra állni és az idei évet már szerény növekedés jellemezheti: a hazai fogyasztásban és az exportban egyaránt.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez