Bocsánatkérés a nyugdíjalapok eltőzsdézéséért ­­- Japánban

Japán, Tokió – 9 év alatt 1,3 milliárd dollárt „tőzsdézett el” az egyik legmegbízhatóbbnak tekintett japán befektető cég.

 

 

Az AIJ Investment Advisors 92 vállalat nyugdíjalapjával gazdálkodott. A naiv befizetők azt hitték, hogy pénzük lassan, de biztosan gyarapodik. Legalábbis ezt sugallták az éves hivatalos beszámolók. De idén év elején a japán pénzügyi felügyelet gyanút fogott és nagyszabású vizsgálódásba kezdett. Az aggodalom nem volt alaptalan: kiderült, hogy a cég egyre kockázatosabb tőzsdei manőverekbe fogott. És most már nem lehetett „kreatív könyveléssel” elbújtatni a veszteséget, mert az kolosszálissá növekedett: 1,32 milliárd dollárra. A hatóságok március 23-án felfüggesztették a cég működését. Kazuhiko Asakawa, a társaság vezetője bocsánatot kért az illetékes parlamenti bizottságtól. Azt mondta, neki soha nem állt szándékában, hogy becsapja ügyfeleit. De a vizsgálat jelenlegi állása szerint mégiscsak ezt tette. Kazuhika Asakawa még arra is célzott, hogy vissza tudná szerezni az elveszett pénzt. Erre viszont már aligha lesz lehetősége. Az AIJ egyébként botránya nem sokkal azután robbant ki, hogy egy másik nagy japán vállalat, az Olympus elektronikai cég is éveken át „győzelmi jelentésekkel” etette részvényeseit, miközben hatalmas veszteségeket halmozott föl.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez