40 órás kihallgatás a tigris székben: újabb részletek a hatalmi harcról Kínában

Kína, Peking, Csungking – Negyven órán keresztül voltam odabilincselve a tigris székhez. Állandóan ütöttek, vertek sőt rugdostak is. Rá akartak venni, hogy tegyek hamis vallomást! A végén meg akartam halni- így vallott egy vállalkozó arról, hogy hogyan is zajlott a nagy korrupció ellenes kampány Csungkingban. A nagyváros vezetőjét először az égbe dicsérték, majd a múlt hónapban leváltották. Po Hszi- laj 2009-ben kezdte el híres kampányát a korrupció ellen Csungkingban.

 

 Tá hej – a „Nagy csapás” – így nevezték el a kampányt, amely kezdetben borzasztó népszerű volt. Ám most az interneten kiderül, hogy a kampány nem volt más, mint brutális hatalmi harc- középkori kínzó eszközök felhasználásával. Po Hszi-laj és hű szövetségese, Csang tábornok, a délnyugati katonai körzet komisszárja, vetélytársaik klientúráját tették tönkre és közben azt akarták elérni, hogy a helyi üzletemberek valljanak a felső kapcsolatukra! Harminc évet léptünk vissza az igazságszolgáltatásban – állapította meg He Vej-fang professzor. A pekingi egyetem jogtudósa szerint olyan kihallgatási módszereket alkalmaztak és olyan ítéleteket hoztak, amelyek a modern Kínában már nem képzelhetők el! 4781 embert tartóztattak le a kampány idején és igen sokat ki is végeztek közülük, vallatással kicsikart, hamis bizonyítékok alapján.

 

Végül egy brit állampolgár is meghalt, gyanús körülmények között és a helyi főrendőr pánikba esett. Elmenekült a szomszédos tartományba és ott jelentkezett az amerikai konzulátuson. Innen kijött, de csak azért, hogy azután a kínai rendőrségnek számoljon be az ügyekről. Most állítólag bírósági vizsgálat elé néz Po Hszi Laj ,Csungking egykor mindenható párttitkára. Hű szövetségese, Csang tábornok még a nukleáris fegyverek biztonságáért felel, de kérdés, hogy meddig.
Mindez állítólag ahhoz az éjszakai bárhoz kötődik, ahol a tigris székben kínzott vállalkozó volt a főnök. Ő szállította a prostituáltakat a felső rétegnek, így nagyon sok mindent tudott. Talán ennek is köszönheti az életét. A kínzás után kiszabadult, de hamarosan a fülébe súgták az éjszakai bárban ,hogy „menekülj,ha kedves az életed!” Így is tett…Kalandjairól már a New York Times-nak számolt be, testvérét közben 18 év börtönre ítélték Kínában …

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez