Jordánia lehet a terrorcsoport következő célpontja

Nemcsak az iraki és a szíriai kormány belügye az Iszlám Állam Irakban és Levantéban nevű terrorista csoport előretörése, hanem a militánsok támadásai az egész régió biztonságát és stabilitását veszélyeztetik. Különösen Jordánia aggódik az iraki helyzet miatt, mivel Ammán attól tart, hogy ő lesz a következő célpont. 

“Jordánia megtesz minden szükséges óvintézkedést és a hadsereg felkészült arra, hogy megvédje lakosait, határait és területének integritását.” – jelentette ki pár nappal ezelőtt II. Abdalláh király, utalva arra, hogy Jordánia is könnyen az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) nevű terrorista csoport célkeresztjébe kerülhet. Ez a félelem korántsem alaptalan, hogyha figyelembe vesszük a hétvége során történt hódításokat is. 

Ugyanis az ISIL elfoglalt két kulcsfontosságú határátkelőt a többségében szunniták által lakott Anbar tartományban, szombaton pedig a Szíriával határos Qaimban foglalták el a határállomást. Ezek közül Qaim és al-Waleed az iraki, Turaibil pedig a jordániai határon fekszik.Ezáltal az ISIL uralja a nyugati határok nagy részét, szinte zavartalan csoportosítást végezhet az iraki-szíriai határon. 

Ammán már a kezdettől fogva kiemelten figyeli az iraki eseményeket, s korántsem nyugodt a helyzetet illetően, mivel az ISIL célja, vagyis egy iszlám kalifátus létrehozása, nem lenne teljes a jordániai területeken nélkül. A jordániai hadsereg teljes harckészültség rendelt el a keleti határokon állomásozó csapatoknak és a kormány jelezte, hogy felkészült az esetleges határvillongásokra, s végső soron akár a rendkívüli állapotok bevezetésére is.  A jordániai hadsereg parancsnokai még a múlt héten megtekintették az iraki határszakaszon állomásozó erőket, és arra utasították őket, hogy határozottan lépjenek fel, ha kísérlet történik az ország biztonságának veszélyeztetésére vagy az ország területére való illegális belépésre.

Az Egyesült Államo is rendkívül nyugtalan fejleménynek miatt és Washington komolyan számol azzal, a lehetőséggel hogy az egyik legszorosabb szövetségesét, Jordániát is támadás éri majd. “Általában véve óvatosnak kell lennünk, hogyha a militánsok betörnek a szövetségeseinkhez is, például Jordániába. Ez az extrém ideológia közép- és hosszútávon is veszélyes.” – jelentette ki pár nappal ezelőtt Barack Obama. Washington szerint, hogyha az ISIL csapatok lemondanának Bagdad ostromáról, vagy vereséget szenvednének Irakban, akkor könnyen Jordánia felé irányulhat a figyelmük.

Mindeközben John Kerry amerikai külügyminiszter Egyiptom után sürgősen Jordánia utazott, ahol találkozott a jordániai külügyminiszterrel Nasszer Dzsaudellel. A vasárnap esti ammáni találkozójáról kiadott közlemény szerint mindkét fél hangsúlyozta, hogy együttműködésre van szükség a konfliktusban érintett felek között és a nemzetközi közösségben is, hogy rendezni tudják a helyzetet, amely az egész régióra hatással van. A külügyminisztere reményét fejezte ki, hogy az iraki politikai erők azon vannak, hogy kiegyezzenek és békét kössenek, és megszüntessék azokat az okokat, amelyek az országban uralkodó veszélyes helyzet kialakulásához vezettek.

A Jordan Times nevű napilap június 15-én egy olyan cikket közölt, iszlamista forrásokra hivatkozva, hogy az ISIL következő állomása Jordánia lesz, mivel ez is beletartozna “abba az iszlamista kalifátusba, amit ők akarnak létrehozni.” Továbbá az újságíró informátora szerint az ISIL-nek “megvan az ötödik hadoszlopa” az arab királyságban. Ezért Ammán és az uralkodó nem győzi hangsúlyozni, hogy az arab ország felkészült az ISIL támadásaira. II. Abdulláh leszögezte, hogy “figyelemmel kísérjük, mi történik a régióban, s azonnal elejét veszik bármiféle belső és külső támadásnak.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez