Kína jüannal fizet Iránnak a nyersolajért

Kína, Irán – A dollárral való fizetés elkerülése részben az amerikai szankciós politika következménye.

 

 

Kína Irán legnagyobb olajvásárlója. Eddig évente általában 20-30 milliárd dollár értékben vett a világ legnépesebb országa iráni nyersolajat. Az Egyesült Államok most mind szélesebb körben szeretné érvényesíteni az Iránnal szembeni szankciókat. Kínán kívül azonban még két nagy ázsiai gazdaság, India és Dél-Korea sem mondhat le az iráni olajról. Ugyanakkor a szankciók következménye, hogy Irán kevésbé tudja felhasználni dollárban kapott jövedelmét. Ezért Kínától most jüanban kapja a vételárat, amelyből kínai termékeket vásárol. Az erről szóló hír már korábban felröppent a szaksajtóban, de hivatalos forrás csak most erősítette meg. Az Egyesült Arab Emirátusokban akkreditált iráni nagykövet a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy Kína nem dollárban, hanem saját nemzeti valutájával fizet az iráni olajért. Azt már egy másik nem hivatalos forrás jelezte, hogy a tranzakciók orosz bankon keresztül zajlanak. Kína egyébként már régóta szeretné javítani a jüan nemzetközi elismertségét. Ez a kényszer szülte szituáció is hozzájárulhat törekvése valóra váltásához. (Reuters, BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez