Továbbra is nő a japánok költekezési kedve, bár némileg lassuló ütemben

Japán, Tokió – Szakértők szerint további, a fogyasztást ösztönző kormányzati lépésekre lesz szükség.

Ilyesmire eddig is volt példa, hiszen a belső piaci keresletet egyebek között az új autók vásárlását ösztönző kedvezmények is élénkítették. Ez egyébként jól bevált recept volt Nyugat-Európában is 2009-10-ben, amikor az autóipar gyors talpra állítása, az un. roncsprémium révén, jelentősen hozzájárult a válságból való kilábaláshoz. Áprilisban Japánban 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom és ezen belül 2,6 százalékkal a háztartások fogyasztása. A számok alacsonyabbak, mint a márciusiak, és a szakértők várakozásaitól is elmaradnak. De végül is a lényeg a növekedés. Amely azt jelzi, hogy a japánok lassan kezdenek visszatérni korábbi fogyasztási szokásaikhoz. A tavalyi földrengés, a cunami, az atom balesetek sokkolták a közvéleményt és mindenki radikálisan visszafogta kiadásait. 2011-ben például csökkent a nyári szabadságra utazók száma. Idén viszont már több a foglalás. Különösen külföldre, hiszen a jen erős. Ez ugyan nem segíti az autóexportot, de igencsak kedvet ad a japánoknak a külföldi utazáshoz. (BBC).

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez