Palesztin szekció a BKIK Közel-Keleti Szakmai Osztályán

Magyarország, Budapest – A meghatározott programnak megfelelően ülést tartott a Közel-Keleti Szakmai Osztály. Ez volt az első hivatalos ülés az Osztály megalakulása óta.

Balogh Sándor, a Szakmai Osztály elnöke beszámolt az alakulás óta eltelt eseményekről, amelyek a nyári szabadságok és a muzulmán országokban a Ramadán hónap miatti visszafogott tevékenység miatt nem voltak számosak. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a legközelebbi igen jelentős esemény az MKIK által szervezett Szaúd-Arábiai kamarai és üzletember delegáció utazása lesz november 17-21 között. Az ezzel kapcsolatos ügyintézést Szabó Helga alelnök végzi.

Javasolta, hogy lehetőség szerint minél nagyobb számban vegyenek részt az utazáson a Közel-Keleti Szakmai Osztály tagvállalatai, mert ez az utazás jelentős mértékben hozzájárulhat a magyar – szaúdi vállalatközi kapcsolatok, de esetleg az egész térségre kiterjedő kapcsolatok megteremtéséhez, illetve a már létező kapcsolatok tovább fejlesztéséhez.

Balogh Sándor elnök beszámolóját a részvevők egyhangúan elfogadták.

Ünnepélyes mozzanata volt az ülésnek a megjelent palesztin delegáció köszöntése és a Palesztin Szakmai Tagozat megalakulása. A delegáció nevében Nimer Hannya a Private Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a jelenlévőket és mondott köszönetet a baráti fogadtatásért. Röviden vázolta a Magyarországon élő palesztin gazdasági szakemberek és vállalkozók elképzeléseit a kamarai munka tekintetében.

Javaslatot tett a Tagozat elnökének és az elnökség tagjainak személyére, melyek a következők:  Mazen Ramahi – Elnök, Keswani Elian – Alelnök, Hannya Nimer – Alelnök, Bargothie Mazufa elnökségi tag, Selim Mohamed – elnökségi tag.

A javaslatot a jelenlévők egyhangúan elfogadták, ezzel hivatalosan is megalakult a Közel-Keleti Szakmai Osztály Palesztin szekciója és annak elnöksége.

A Szakmai Osztály ülése Szabó Helga technikai jellegű bejelentéseivel és Balogh Sándor elnök zárszavával fejeződött be.

palesztin uzleti tan 2

palesztin uzleti tan 3

(Visited 3 times, 3 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez