Feltűnően meggazdagodtak a kínai kormányfő rokonai – állítja leleplező riportjában a New York Times

USA, New York, Kína, Peking   –   A kínai külügyi szóvívő alaptalan „mocskolódásnak” nevezte a lap állításait

 Azért biztos, ami biztos, Kínában blokkolták a New York Times angol és kínai nyelvű weboldalát. A külügyi szóvivő, azon túl, hogy „alantas mocskolódásnak” titulálta a tekintélyes amerikai lap állításait, a weboldal blokkolását a „törvényekkel összhangban lévő” lépésnek minősítette. Kína, a tervek szerint hamarosan leköszönő kormányfője, Wen Jiabao, afféle nagypapa figura. Ő az, aki elsőként megjelenik a természeti katasztrófák vagy a nagy balesetek színhelyén. Nyugtat, vigasztal, segítséget ígér. Ezért aztán egyike Kína, nem végtelen számú, népszerű vezetőinek. A New York Times most megjelent riportja alapos tényfeltáró munka eredménye. Az újság munkatársai hangyaszorgalommal térképezték fel Wn Jiabao rokonainak vagyonát. És arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy Wen közeli, és félközeli rokonsága 2,7 milliárd dolláros vagyon fölött diszponál. Egyik kormányfői rokon sem a saját nevén tölt be vezető funkciót a nagy jövedelmet hozó cégek vezetésében, valamennyien strómanok mögé bújnak. De aki ismeri a dörgést, az tudja hogy ők a kormányfő  rokoni körébe tartoznak. És egy WikiLeaks anyagból tudható, hogy 2007-ben maga Wen Jiabao is tett egy rosszalló megjegyzést saját rokonai kapzsiságára. November 8-án kezdődik a kínai uralkodó párt kongresszusa, amelyen vezetőváltás lesz. Lelép a tíz éve hatalmon lévő garnitúra, amelynek egyik kulcsfigurája Wen Jiabao. Nem mindegy, hogy milyen örökséget adnak át az utódoknak. A New York Times cikke vélhetően már nem fogja elrontani Wen Jiabao mérlegét, de az utódoknak figyelmeztetésül szolgálhat: előbb-utóbb minden kiderül, még a szigorúan ellenőrzött Kínában is…(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez