A szűkülő exportlehetőségek miatt a harmadik negyedévben jelentősen visszaesett a japán GDP

Japán, Tokió  –   Több negatív tényező is akadályozza a tavalyi természeti katasztrófák által „földre vitt” japán gazdaság talpra állását.

 Az első a kínai faktor. Kína ma már Japán első számú gazdasági partnere. Ha ott nem mennek jól a dolgok, azt Japán is megérzi. Márpedig a kínai növekedés üteme, a korábbiakhoz képest idén erősen fékeződött. Ez már önmagában csökkenti a japán gépipari termékek iránti kínai keresletet. Aztán nyáron jött a szigetvita kiéleződése. A tüntetések és a japán termékek bojkottja vissza- vetette az autóeladást, a szórakoztató elektronikai termékek forgalmát. Sok, kínai telephellyel is rendelkező japán cég ideiglenes üzembezárásra kényszerült. Európa továbbra is súlyos beteg, az amerikai kilábalás pedig nem igazán gyors ütemű. E tényezők eredménye, hogy az idei harmadik negyedévben a japán GDP 3,5 százalékkal múlta alul az előző év hasonló időszakát. Az idei második negyedhez képest 0,9 százalékos a visszaesés. A kivitelt továbbra is fékezi az erős jen. A japán valuta március óta 5 százalékkal erősödött a dollárhoz képest és 8,5 százalékkal az euróval szemben. A harmadik negyedévben csökkent a lakossági fogyasztás is, 0,5 százalékkal a harmadikhoz képest. Vagyis a belső kereslet nemhogy nem ellensúlyozza a külpiaci gondokat, hanem csökken és hozzájárul a globális visszaeséshez. Persze most mindenki élénkítő intézkedéseket vár a kormánytól, a központi banktól. De ezek hatása csak limitált lehet, a japán gazdaság alakulását alapvetően a jövőben is a külpiaci feltételek határozzák meg, állapítják meg a szakértők, akik egyelőre pesszimisták. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez