Mégis indulhatnak japán futók a pekingi maratoni versenyen

Japán, Kína – A szigetvita miatt nem tudjuk garantálni a japán futók biztonságát, ezért tőlük nem fogadunk el jelentkezést a pekingi maratoni futásra! Kezdetben ez volt a szervezők álláspontja. A múlt hónapban a Tour de Pekin kerékpáros versenyen ugyanez volt, ott nem is indult japán csapat.

A maraton esetében menetközben váltottak a szervezők: az Aszahi Simbun közölte, hogy immár elfogadnak japán maratoni futót is a pekingi versenyre, melyet november 25-én rendeznek meg.
  Már 26 ezren feliratkoztak, de eddig a japán nemzetiségű jelentkezőket nem fogadták el. Most- minden bizonnyal felsőbb utasításra – változott a helyzet. Kérdés, hogy hány japán merészkedik ki a kínai utcákra, hiszen a szigetvita miatt ugyancsak népszerűtlen napjainkban a felkelő nap országa Kínában.
  Jól mutatja ezt, hogy a japán autók eladása októberben drámai mértékben csökkent: csaknem 60%-kal kevesebbet adtak el, mint tavaly ilyenkor Kínában! Korábban japán cégek is szponzorálták a pekingi maratoni versenyt. Most erre sem kerülhet sor. A Szenkaku-Diaoyu szigetek miatt hatalmas tüntetések voltak Pekingben és más kínai városokban. A két állam viharos kapcsolatai a múltban jelenleg is mély érzelmeket kavarnak a társadalomban. Ezt persze tudatosan kihasználják egyes politikusok mind Tokióban, mind pedig Pekingben. De nem véletlen, hogy Japán  egyik legnépszerűbb napilapja, az Aszahi Simbun fontos hírként tudatja: immár japán futók is részt vehetnek a pekingi maratoni versenyen! Japán ugyanis a nacionalista kampány miatt máris többmilliárd jüant veszített és mindinkább hátrányos pozícióba kerül legfőbb kereskedelmi partnere: Kína piacán …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez