Fölmentették a pénzügyi visszaélés vádja alól Japán egyik legbefolyásosabb politikusát

 

Japán, Tokió   –   Ichiro Ozawa ártatlanságát a legfelsőbb bíróság mondta ki, így a hetvenéves pártvezető továbbra is a politikai porondon maradhat.

 És aligha mond le arról, hogy főszereplő legyen, hiszen már évtizedek óta az. Egy pártfinanszírozási ügyben kellett a hetvenéves Ozawának bíróság elé állnia. Az első fokú bíróság tavasszal felmentette, de az ügyész fellebbezett, így került az ügy a legfelső japán jogi fórum elé. Ez pedig most megerősítette az első fokú bírói testület döntését. Ozawa valamikor a japán Liberális Demokrata Pártban ténykedett. Ez a formáció évtizedekig egyeduralkodó volt. Aztán Ozawa kilépett és gyakorlatilag ő hozta létre a balközép Demokrata Pártot, amely jelenleg kormányoz. De nemrég Ozawa innen is távozott, hogy ismét pártot alapítson. Az ok: összekülönbözött Noda jelenlegi kormányfővel és pártvezérrel az ÁFA emelése miatt. Ozawa ezt hevesen ellenezte, de Noda, részben az ellenzék segítségével, megkapta a szükséges többséget a parlamenti szavazás során. A Demokrata Párt nagyon népszerűtlen és várhatóan sok szavazatot veszít a közelgő választásokon. Ichiro Ozawa ezeket a voksokat  reméli megszerezni újonnan alakult pártja élén, immár megszabadulva a kínos pénzügyi vizsgálattól és a perektől. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez