India lassan törleszti az adósságát Iránnak

India körülbelül négy millió hordónyi olajat importál egy nap, ezért Új-Delhi számára kiemelten fontos az olajexportáló országokkal fenntartott jó viszony. Sokáig Irán volt az egyik legjelentősebb importforrás, ám az elmúlt hónapokban a perzsa ország súlya egyre inkább csökkent az indiai olajimportban. Ez többek között a körülményes banki utalásoknak és az indiai vállalatok felhalmozott adósságainak köszönhető. 

India kifizette Iránnal szemben felhalmozott tartozásainak első részletét, vagyis 550 millió dollárt. Teherán azonban azt szerette volna, hogy Új-Delhi legalább 1,65 milliárd dollárt fog a perzsa nemzeti bank számlájára utalni, de az indiai kormány szerint ez a dél-ázsiai ország banki törvények és szolgáltatások miatt nem történtetett volna meg. Ennek ellenére ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy legkésőbb az év végéig törleszteni az iráni vezetés által kívánt összeget.

A törlesztést nehezíti az is, hogy egyre nehezebb “közvetítő” bankot találni, amely átutalná a pénz az iráni számlákra. Sokáig a török Halkbank volt a legfontosabb közvetítő fél az iráni-indiai fizetésekben, ám 2013-ban – amikor még Irán ellen számos szankció volt érvényben – bezárták a “kiskaput”. Ennek ellenére a török bank illegálisan tovább folytatta a tranzakciókat, de a Halkbank igazgatójának tavaly decemberi korrupciós ügyei és letartóztatásai után azonnal véget vetettek ennek. Jelenleg a tranzakciókat az Egyesült Arab Emírségek központi bankja végzi.  

Az olyan indiai energetikai vállalatok, mint az MRPL, Esszár Olaj, Indiai Olaj Corp., Hindustan Petroleum Corp. és HPCL-Mittal Energy Ltd. együttesen 4,6 milliárd dollárral tartoznak az Iráni Nemzeti Olajtársaságnak. India a perzsa kőolaj egyik legnagyobb vásárolója volt, de a kifizetések lassúsága, valamint az Irán elleni embargók feloldása miatt egyre kevesebbet exportál az országból: Januárban Indiába még 412 ezer hordó nyersolaj érkezett az állami Indian Oil Corphoz, az ország legnagyobb finomítójába, de áprilisban már csak 225 ezer.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez