Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Wanhua-csoport

Magyarország – Budapest- Együttműködési megállapodást kötött a kormány a kínai Wanhua-csoporttal, ennek alapján a társaság hosszú távú, stratégiai beruházásokat hajt végre Magyarországon; a mintegy 1,6 milliárd euró értékű fejlesztések több száz munkahelyet hoznak létre – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t.

    A tárca közleménye szerint a Wanhua-csoport – a BorsodChem Zrt. 2011-es megvásárlásával együtt – eddig már 1,5 milliárd euró értékben hajtott végre befektetéseket Magyarországon. Ennek része volt egy 200 millió euró értékű beruházás a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén. 
    A beruházások eredményeképpen elérték, hogy a BorsodChemnél mind a 3500 munkahely megmaradt, és a cég tevékenységéhez kapcsolódó vállalkozások is 5-600 munkahelyet meg tudtak tartani – emlékeztetett az NGM.
    A szerdán aláírt megállapodás alapján a Wanhua-csoport további 1,6 milliárd euró értékű befektetést hoz Magyarországra, amelyek a vegyiparba és az energiaszektorba, elsősorban a kőolaj-feldolgozó, a festék-, illetve a műanyaggyártáshoz kapcsolódó iparágakba összpontosulnak. Az első befektetések már 2013 folyamán megvalósulnak és 2014-ben folytatódnak – közölte a tárca.
    A Wanhua-csoport már a kezdeti befektetései óta elkötelezett Magyarország mellett, ahol a versenyképes feltételek mellett jó munkaerőt és kiemelkedő infrastruktúrát talált. A kormány számára a legfontosabb szempont az, hogy a hazai feldolgozóiparban a munkahelyeket megőrizze, majd gyarapítsa, ezzel erősítve Magyarország regionális szerepét – fogalmazott a közleményben az NGM.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez