Hivatalosan is kormányfővé választotta a japán parlament Shinzo Abet

Japán, Tokió  –   Az új japán kormány a gazdaság élénkítésére készül és keményebb fellépést ígér a Kínával fennálló szigetvitában.

Shinzo Abe egész kampányát az „erős Japánt” jelszóra építette. Ez is hozzájárult a hagyományos japán jobboldali párt, a korábban évtizedeken át kormányzó Liberális Demokrata Párt nagyarányú győzelméhez. Persze ebben az előző balközép kabinet népszerűtlen döntései is szerepet játszottak. Shinzo Abe egyébként egy valóságos politikai dinasztia képviselője. Nagyapja Nobusuke Kishi 1957 és 1960 között volt kormányfő. Igaz az ő pályafutását beárnyékolta, hogy háborús bűnök elkövetésével is vádolták. De a II. világháború a múlt ködébe vesző történelem, a Kínával fennálló szigetvita viszont külpolitikai aktualitás. Abe a japán nemzeti érdekek sokkal határozottabb képviseletét ígéri. Gazdasági téren pedig a jen gyengítése az egyik fő célja, így lehetne ugyanis lendületbe hozni a japán exportot. E két téma annyira uralta a választási kampányt, hogy a nukleáris erőművek kérdése némileg háttérbe szorult. Shinzo Abe szerint Japán még nagyon-nagyon sokáig nem nélkülözheti az atomerőműveket, vagyis hamarosan újabb reaktorok üzembe állítása várható. A fukusimai katasztrófát követően biztonsági okokból, ellenőrzés és karbantartás miatt az összes japán erőművet leállították és csak kettőt helyeztek újra üzembe. (RFI)  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez