Elfogták a palesztin fiú gyilkosait

Remélhetőleg lecsendesednek egy kicsit az indulatok Izraelben, hogy elkapták a fiatal palesztin meggyilkolásával vádolt szélsőséges csoport tagjait egy nappal azután, hogy elfogták az egyik gyanúsítottat, aki részt vett a három izraeli tinédzser meggyilkolásában. Szinte háborús légkör uralkodik a zsidó országban, csütörtök óta szinte állandósultak az összecsapások és a légi támadások az országban. 

Tegnap  az izraeli biztonságiak őrizetbe vették Hebronban Hoszám Dufest, akit azzal vádolnak, hogy részt vett a június 12-én elrabolt három izraeli tizenéves megölésében. Ő azonban tagadja a vádakat, mivel szerinte egész nap a kávézókban ült és várta az idei, brazil futball-világbajnokság megnyitóját. Az izraeli hatóságok egyelőre még keresik a másik két gyanúsítottat: Amer Abut és Marvan Kavaszmét. Feltételezések szerint mindketten a terrorista szervezetnek titulált Hamásznak a tagjai. 

Ma pedig az izraeli sajtóértesülések szerint letartóztatták a tizenhat éves Mohamed Abu Kádirt gyilkosait. A palesztin fiatalt szerda hajnalban gyilkolták meg, a nyomozás eddigi megállapításai szerint nacionalista indítékból. Az elkövetők személyazonosságát egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni Izraelben, de egy hatfős, ultranacionalista csoportról beszélnek a helyi tudósítók. 

Simon Peresz izraeli államfő kijelentette, hogy nem söprik szőnyeg alá a nyomozás eredményeit, és példás szigorral megbüntetik a kedden brutális kegyetlenséggel megölt palesztin tizenéves gyilkosait. Peresz hangsúlyozta, hogy Izrael demokratikus állam, s kinyomozzák a megölt palesztin fiú gyilkosait: “Mohamed Abu Kádirt rettenetes módon ölték meg. A rendőrség szigorúan kivizsgálja az ügyet, és biztos vagyok benne, hogy eredményre jutnak “Nem fogják eltüntetni a gyilkosok nyomait, és nem söpörjük szőnyeg alá az ügyet.” 

Majd hozzátette, hogy Izraelben nincs különbség vér és vér között, kapcsolatban vagyok a belbiztonsági miniszterrel és a rendőrség főnökével, s tudom, hogy a kormány is hasonlóképpen vélekedik. Simon Peresz ezt akkor jelentette ki, amikor megbeszélést folytatott az izraeli arab közösségek vezetőivel. A sajtótájékoztatón a Hamászról is beszélt, mint mondta, fontos cél a Hamász és a Palesztin Hatóság elkülönítése”. 

Izraelben koránt sem békés a helyzet, csütörtök óta szinte állandósultak a zavargások, éjjel és a reggeli órákban összecsapások voltak a rendőrökkel a kelet-jeruzsálemi arab lakónegyedekben, reggel pedig palesztin fiatalok kövekkel dobálták Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek-terén az oda érkező zsidó látogatókat. A rendőrség a mecsetekbe szorította be a rendbontókat, az eseményekben senki sem sérült meg.

Válaszul az izraeli légierő csapást mért tíz gázai övezeti célpontra vasárnap hajnalban, miután szombaton a Hamász palesztin iszlamista szervezet uralta övezetből több tucat rakétát lőttek ki a szomszédos dél-izraeli területekre. A katonai rádió híradása szerint az izraeli erők a levegőből Rafah és Hán–Júnisz térségében rakétakilövőket és fegyverraktárakat támadtak. Izraelben a Vaskupola védelmi rendszer ellenrakétái megsemmisítettek öt, Beér-Sevára, Askelónra és Ofekimre kilőtt gázai lövedéket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez