Vasúti összeköttetés Kína és az ASEAN között

Kína, Peking – E büszke címmel számolt be az Új Kína hírügynökség arról, hogy megnyílt egy új vasútvonal délnyugat Kínában és ezzel lehetővé válik, hogy tovább erősödjön a kapcsolat Peking és a Délkelet-ázsiai szövetség államai között.

A 141 kilométeres szakasz, melyet a hétvégén nyitottak meg, hét évig épült. Miért ilyen sokáig? Mert rendkívül nehéz körülményeket kellett leküzdeni az építőknek. A viszonylag rövid szakaszon 35 alagút és 61 vasúti híd van! Az új vasútvonal Kunming városát, Jünnan tartomány székhelyet köti össze a határral. A vasútvonal az úgynevezett Aranyháromszögbe vezet. Ez a vidék Kína, Mianmar, Thaiföld és Laosz hegyes völgyes régióját jelenti, régebben itt volt a nemzetközi kábítószerkereskedelem központja. Nemrég fogták el az Aranyháromszög egyik ” királyát “, aki mianmari állampolgár és a san kisebbséghez tartozik. Laoszi rendőrök fogták el és Kínában ítélték halálra 13 kínai matróz meggyilkolásáért. Nemrég a kábítószerkereskedelem ellen küzdő pekingi rendőrség főnöke elmondta: egy kínai drón már célba vette a kábítószerkirály főhadiszállását, mire jött a hír, hogy a laoszi rendőrök elkapták a veszélyes bűnözőt. Kína szoros együttműködésre törekszik az ASEAN országokkal, melyeknek ő a legfőbb gazdasági partnere. Az ASEAN tagállamok óvakodnak a túlzott függéstől, ezért igyekeznek erősíteni kapcsolataikat a nyugati világgal, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez