Síita fegyveresek kerítettek kezükre egy várost Szanaa mellett

Síita törzsi fegyveresek elfoglaltak egy jelentős észak-jemeni várost, Omrant kedden; a több napja folyó harcokban legalább kétszázan meghaltak.

A síita vallású húszi felkelők kevesebb mint 50 kilométerre vannak az ország fővárosától, Szanaától. A húszik azt állítják, hogy ők az iszlamista al-Iszlah (Reform) párthoz lojális fegyveresekkel csaptak össze, és nincs szándékukban elfoglalni a fővárost.

Omranból mintegy tízezer család elmenekült, és további ötezer is erre készül. A húszik újra akarják éleszteni az ezeréves zaidita imamátust, amelynek irányítói Mohamed próféta leszármazottainak mondják magukat. Az imamátusnak az 1962-es katonai puccs vetett véget.

A mostani harcok azután robbantak ki, hogy a múlt héten összeomlott a június 23-án meghirdetett tűzszünet, amelynek felbomlásáért a felek – a húszik és a szunnita muzulmán törzsek – egymást vádolták. A jemeni hadsereg és a légierő ezt követően indított támadást a húszik ellen. A szunnita muzulmánok vezető tisztségeket töltenek be az al-Iszlah pártban, a hadseregben és a kormányban.

Az ország egy másik pontján a szaúdi hatóságok szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szaúd-arábiai állampolgárságú tagjai támadtak meg a múlt pénteken egy jemeni őrposztot a határon. A támadásban öt katona és öt fegyveres meghalt.

Manszúr al-Turki, a belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a támadást hat, körözött szaúdi hajtotta végre. Egyet a hatóságok elfogtak, a többi szökésben van.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez